Megfejné a Nintendót egy perifériagyártó

nintendo switch
Vágólapra másolva!
A Gamevice szerint a Switch konzol vezérlői sértik az egyik szabadalmát.
Vágólapra másolva!

Ugyan az idén márciusban piacra került Nintendo Switch játékkonzol jóval kevesebb figyelmet kap a Sony és a Microsoft termékeinél, ám valójában óriási siker, a japán vállalat alig képes eleget gyártani belőle. Részben talán ennek is köszönhető, hogy a Gamevice nevű vállalat most tempósan beperelte szabadalomsértési váddal az Egyesült Államokban a Nintendót, hátha sikerül némi extra bevételre szert tennie.

Nintendo Switch Forrás: Nintendo

A játékosok talán hallottak már a Gamevice munkásságáról, a vállalat jogelődje még 2012-ben jelentette be a Wikipad táblagépet. A 7 hüvelykes eszköz önmagában nem volt különösebben érdekes, az tette szokatlanná, hogy járt hozzá egy játékvezérlő gombokat tartalmazó dokkolókeret, amelybe a kényelmesebb játék érdekében bele lehetett csúsztatni a táblagépet.

Wikipad Forrás: Wikipad

Gigantikus sikerré nem vált a Wikipad, így a gyártó felvette a Gamevice nevet, majd más gyártók okostelefonjaihoz és táblagépeihez kezdett játékvezérlő perifériákat gyártani. Nem klasszikus gamepadeket, a Gamevice vezérlői ugyanis a készülékek oldalaira rögzíthetőek fel.

Gamevice a 10,5 hüvelykes iPad Próhoz Forrás: Gamevice

Sejthetően a vállalat a Switch lepattintható játékvezérlői miatt perli a Nintendót, méghozzá egy 2015-ben kapott szabadalma alapján. Komoly esély van rá, hogy egy fillért sem lesz képes kiperelni a Nintendóból, ugyanis az US9126119B2 szabadalma még specifikusan a Wikipad esetében használt megoldását írja le, nem pedig a már Gamevice név alatt piacra dobott új termékeinek koncepcióját.

A kettő közt az a fő különbség, hogy a Wikipad esetében a bal- és jobboldali játékvezérlőket egy „hajlékony hídrésznek" nevezett elem kötötte össze. A Nintendo Switch esetében nincs ilyen hídrész, plusz a játékvezérlői lepattintott állapotban is működőképesek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!