Érkezik az elektronikus papír, ami tényleg olyan, mint a papír

Vágólapra másolva!
Talán a reMarkable lesz az első elektronikus eszköz, ami tényleg megközelíti a hagyományos papírral való munkát. Az előjelek kifejezetten biztatóak, ráadásul hamarosan elkezdik kiszállítani az első példányokat.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években sokan és sokféleképpen próbálták meg leváltani a papíralapú jegyzetelést, olvasást, és habár ezek között akadtak egészen jó termékek, valahogy mégsem sikerült megfogni azt a fajta érzést, ami igazán rávenné a kőkemény papírrajongókat a váltásra. Valahogy egyik sem volt az igazi, és talán sokan bele is törődtek már, hogy semmilyen elektronikus eszközzel nem lehet kiváltani a hagyományos papírral való munkát.

Forrás: reMarkable

Pedig igény lenne rá. Erre jött rá Magnus Wanberg és Mats Solberg is, akik a hamarosan megjelenő reMarkable nevű elektronikus jegyzetfüzet készítői.

Ők is abban hisznek, hogy a hagyományos papírra való jegyzetelés, rajzolás, vázlatkészítés és olvasás élménye az igazi,

pedig valójában senki nem akar magával tucatnyi nehéz jegyzetfüzetet hordani, amelyek ráadásul szétszakadhatnak, elveszhetnek, a tárolásuk bonyolult, és nem feltétlenül környezetbarát.

Úgyhogy négy éve nekiláttak a reMarkable megtervezésének, majd mindössze egy évvel ezelőtt össze is szedték rá a pénzt a közösségtől, és megindulhatott a fejlesztés érdemi része. És habár a pénz miatt jelenleg nem kell aggódniuk, azért így nehéz dologra vállalkoztak: mostanában mind a tabletek, mind pedig a reMarkable-lel körülbelül egy kategóriában induló eszközök (mint például a Kindle) eladásai sem szárnyalnak kifejezetten.

Szóval, hogyan lehet visszaadni a hagyományos papírral való munkát egy elektronikus eszközzel?

Először is úgy, hogy minden létező funkciót kivesznek belőle.

A reMarkable készítői büszkén hirdetik, hogy egyetlen tablet sem rendelkezik kevesebb funkcióval, mint az övék. Itt semmi nem fog zavarni, sem a közösségi média, sem az e-mailek, de még internetezni sem lehet vele. Minek? Arra ott a többi eszközünk, a papír pont azért jó, mert ezektől függetlenül el tudunk mélyülni abban, amit csinálunk.

A másik fontos dolog maga a kijelző. Erről a fejlesztők azt mondják, hogy a "világ leggyorsabb digitális papírja". Egy 10,3"-as, 1872x1404 felbontású monokróm egységről van egyébként szó, de ezek az adatok másodlagosak: a cég által csak CANVAS-nak nevezett kijelzővel kapcsolatban azt ígérik, hogy érintésre, érzésre is visszaadja majd azt, amit az eredeti papírnál megszoktunk.

Szintén fontos a késleltetés, vagyis hogy amit a tollal a kijelzőre rajzolunk, az mennyi idő múlva jelenik meg ténylegesen. Nyilvánvalóan itt miliszekundumokról beszélünk, de minden számít, hiszen a hagyományos papírnál már hozzászokott az agyunk, hogy amit rajzolunk, az rögtön ott van. A reMarkable elméletileg 55ms-es késleltetéssel dolgozik, ami első hallásra kifejezetten jól hangzik: az iPad Pro kezdetben 50ms-es késleltetést tudott, de állítólag ezt azóta az Apple már lefelezte.

Maga a toll egyébként szép és könnyű darab, leginkább azért, mert nincs benne akkumulátor.

Ráadásul nem szükséges beállítani, sem pedig párosítani az eszközzel, csak egyszerűen működik.

A reMarkable képes észlelni azt is, ha megdöntjük a tollat, így nyilván annak megfelelően reagál majd, illetve 2048 különböző erősségű nyomást képes elkülöníteni.

Mivel a reMarkable semmilyen más funkcióra nem képest, nyilvánvaló, hogy erős hardver sem szükséges bele. Ennek megfelelően egy mezei egymagos, 1GHz-es ARM processzort, 512MB memóriát és 8GB beépített tárhelyet tartalmaz, amihez egy okostelefonos viszonylatban korrekt 3000mAH kapacitású akkumulátor társul.

Az üzemidőről egyelőre nem szól a fáma, de vélhetően ez napokra, ha nem hetekre elég lesz.

Mindez nagyon jól hangzik, azt viszont meg kell hagyni, hogy az ára némileg borsos: az előrendelők 379 dollárért juthattak hozzá. A reMarkable első sorozatának a leszállítása augusztus 29-én kezdődik meg a támogatók és előrendelők számára, ám mivel látszólag hatalmas az igény rá, ha mostanában rendeljük meg, nem valószínű, hogy túl gyorsan hozzájuthatunk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!