Fejlődik a számítógépes PlayStation 3 emulátor

ni no kuni wrath of the white witch playstation 3
Ni no Kuni: Wrath of the White Witch
Vágólapra másolva!
Az OpenGL és Vulkan renderelők is sokat gyorsultak.
Vágólapra másolva!

A régebbi játékkonzolok remek számítógépes emulátorokkal rendelkeznek, így lehetséges az eszközökre készült játékokkal PC-n is játszani. Persze az idő haladtával masszívan nőtt a konzolos hardverek és szoftverek komplexitása, így az újabb eszközökhöz már nem lehetséges pár év alatt kiválóan működő emulátorokat fejleszteni, vagy legalábbis részletes dokumentáció és jelentős mérnöki erőforrások nélkül semmiképp. Éppen ezért is halad csigatempóban az Xbox 360 és PlayStation 3 emulátorok fejlesztése.

A PlayStation 3-as játékok számtógépes emulálására fejlesztett RPCS3 háza tájáról most érkezett néhány jó hír. A grafikus megjelenítésen dolgozó csapat egyik tagja ismertette, hogy az erőfeszítéseknek hála rengeteg vertexekkel kapcsolatos feldolgozást sikerült a CPU-ról áttolni a GPU-ra, így jelentősen jobban futhatnak a játékok.

További újdonság, hogy a fejlesztésnek hála az OpenGL-es renderelő már hasonló teljesítményt nyújthat, mint a Vulkan API-s társa, bár az utóbbi összességében továbbra is gyorsabb. Ezen felül a fenti videón igencsak szembetűnő, hogy a Ni No Kuni: Wrath of the White Witch játékban sikerült megoldani a Vulkan alatt jelentkező grafikai hibákat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!