Drága lesz a Samsung Galaxy Note 8

Samsung, Galaxy note 8,
Egészen pontos információk ma derülnek ki a Samsung Galaxy Note 8 bejelentésén.
Vágólapra másolva!
Manapság igencsak elszállt az okostelefonok ára, főleg a legnagyobb gyártók készülékeit tekintve. A csúcsmodellek ára rendre a 300 000 forintos lélektani határt súrolja, egyes konstrukciókban át is lépi.
Vágólapra másolva!

Ez a tendencia már nem csak az Apple okostelefonjainál érhető tetten, nincs ez másképp a Samsungnál sem, ahol a jelenlegi csúcs Galaxy S8 sem olcsó, de pletykák szerint az utód még drágább lesz, és már alap kiszerelésben is a korábban emlegetett határ fölé megy.

Egészen pontos információk a külsőről és az árról ma derülnek ki a Samsung Galaxy Note 8 bejelentésén. Forrás: Origo

Felbukkantak olyan információk, amelyek szerint a Note 8 belépőszintű modellje 6 GB RAM-mal és 64 GB tárhellyel 940 dolláros nyitóárat kap, amely kis hazánkba érve már biztosan a harmadik százast is átlépi. Emellett érkezett információ két másik modellről is, amelyek 6/128, illetve 6/256 GB-os memóriakiszereléssel lehetnek elérhetők. A 128 GB-os modellért 1065 dollár körüli árat, míg a 256 GB memóriával rendelkezőért 1200 dolláros árat kér várhatóan a koreai gyártó.

Ezek a pletykák tovább erősítik a júniusi szivárgásokat, amelyek szerint Dél-Koreában 1000 és 1100 dollár közötti árra lehet számítani, valamint az @evleaks értesüléseit, miszerint az Eurozónában 999 eurós árcédula kerülhet a phabletekre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!