Nem keveredhetnek más gamerekkel a PlayStation-tulajok

ark survival evolved játék
Ark: Survival Evolved
Vágólapra másolva!
Az Ark: Survival Evolved sem támogathatja a keresztplatformos multiplayert.
Vágólapra másolva!

Az eltérő platformokat preferáló gamerek a történelem során rendkívül ritkán tudtak egymással kooperálni vagy megmérkőzni a játékok multiplayer módjaiban. Ennek időnként technikai akadályai voltak, más esetekben a játszma fairsége miatt nem lelkesednek a fejlesztők az ötletért (például az FPS-ekben unfair előnyt élvezhetnének a PC-sek), harmadrészt pedig az elmúlt bő egy évtizedben a Sony és a Microsoft sem tették ezt lehetővé a fejlesztői szabályzatukban.

Ark: Survival Evolved Forrás: Wildcard Studios

Éppen ezért is keltett nagy meglepetést a Microsoft tavaly márciusi bejelentése, miszerint egyes játékokban a jövőben együtt játszhatnak majd az Xbox One-nal és Windows 10-es PC-vel rendelkezők.

Sőt: a cég hajlandó bármely egyéb játékszolgáltatással együttműködni a keresztplatformos játék lehetővé tétele érdekében.

A Valve már felugrott a vonatra: a szeptemberben érkező Rise of Nations: Extended Edition a Windows Áruházban és a Steamen is megvásárolható lesz, a multiplayer módjával játszók pedig képesek lesznek a vásárlás helyétől függetlenül együtt játszani.

A Sony sajnos továbbra sem hajlandó összeengedni másokkal a PlayStation-tulajokat: először a Minecraft és a Rocket League esetében tagadta meg a keresztplatformos játék lehetővé tételét, most pedig az Ark: Survival Evolved fejlesztőit is lepattintotta.

A játék vezető dizájnere szerint az Ark jelenlegi fejlesztői kiadásai lehetőséget adnak a PlayStation vs. Xbox háborúzására, tényleg csak a Sony tehet arról, hogy ez a funkció nem lesz elérhető a játék végleges változatában.

A japán vállalat egyik szóvivője nemrég elárulta, hogy nem részletezett üzleti okokból nem támogatják a keresztplatformos multiplayert.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!