Leteszteltük, hogy gondolja az alsó kategóriát a Samsung és a Vodafone

cof
Vágólapra másolva!
A Samsung és a Vodafone is egyszerre jutatta el hozzánk a maga alsóbb kategóriába szánt készülékét. És habár a kettő egészen más ligában játszik, egymás mellé tettük őket, és megnéztük, hogy mit kapunk ma pénzünkért, ha kevesebbet szeretnénk fizetni.
Vágólapra másolva!

Egyre tisztábban látható, hogy a vásárlók jelentős része inzultusként értékeli az újabb és újabb csúcstelefonok 250-300 ezer forintot elérő, vagy éppen még ezt is meghaladó árait. Ezt használták ki ügyesen újabban a kínai gyártók, élükön a Huawei - Honor párossal, a OnePlusszal és a Xiaomival, akiktől megkaphattuk a csúcstelefonok minőségét számos ponton elérő készülékeket, csak éppen jóval kedvezőbb áron.

Forrás: Origo

De mi történik akkor, ha a 80-150 ezer forint közötti kategória még mindig sok? Mi történik, ha le akarunk merészkedni az alsóbb kategóriáig? Nos, erre a Samsungnak és a Vodafone-nak is van egy-egy válasza: az előbbi a Galaxy J3 új kiadásával, az utóbbi pedig a sajátmárkás Smart E8-cal jelentkezett.

Azt rögtön az elején le kell szögezni, hogy a két készülék nem összehasonlítható közvetlenül.

Míg a Vodafone Smart E8 kifejezetten kedvező, 20 ezer forint környéki áron vehető meg (legalábbis akkor, ha felkerül a Vodafone oldalára, mert ez a cikk írásának pillanatában még nem történt meg), addig a Samsung Galaxy J3-at 60 ezer forintért lehet hazavinni. Ez utóbbi pedig nem kevés egy alsóbb kategóriás mobilért, ennyiért már tudnia is kell valamit.

Tapizunk, és nem csalódunk

Első ránézésre mindkét telefon azt nyújtja, amit az árától várnánk tőle. A Samsung hozza a bejáratott egyendizájnt, ami ebben a fekete színben akár elegánsnak is mondható, lekerekített széleinek köszönhetően kényelmes a fogása, viszonylag vékony, jó az összeszerelés minősége, ráadásul a hátlapra még jutott fém is, amit alulról-felülről műanyag keretez. A bekapcsoló gomb tökéletes helyen van a jobb oldalon, a két hangerőszabályzó azonban érthetetlenül felülre került a balon, pont nem lehet elérni őket abban a pozícióban, ahogy alapból fognánk a telefont.

Habár a Vodafone Smart E8 ugyanakkora kijelzővel rendelkezik, mint a J3, mégis egy kicsit vaskosabb, bumfordibb jelenség.

Dizájnról nem beszélhetünk, ez csak egy darab fekete objektum,

de kézbe véve itt sem szembesülhetünk nagy gondokkal: az összeszerelés rendben van, nem recseg-ropog, és a műanyag hátlap sem kellemetlen fogású. Itt minden gomb a jobb oldalra került, és mindegyik jól elérhető.

Forrás: Origo

Egyik sem sebességbajnok

A tavalyi Galaxy J3 központi processzorát valószínűleg amellett a kínai kifőzde melletti sufniban készítették, ahol hétköznap a kutyákat aprítják bele a levesbe. Szerencsére ezen idén alaposan változtatott a Samsung,

és most már egy saját fejlesztésű, modern gyártástechnológián készülő négymagos Exynos egység került bele.

Persze sokra nem kell számítani: négy alacsony teljesítményű magról van szó, amihez 2GB memória és 16GB belső tárhely tartozik. Ezekkel a Galaxy J3 korrekten tevékenykedik átlagos használat mellett, de persze azért kisebb-nagyobb megakadásokra és várakozásokra sokszor számíthatunk, komolyabb játékkal pedig nem érdemes próbálkozni a gyenge grafikus egység miatt.

A Vodafone Smart E8-hoz is egy nagyobb név, a Qualcomm szállítja a központi chipet, és itt is négy, alacsony teljesítményű (és fogyasztású) magot kapunk,

amihez viszont ezúttal csak 1GB memória és 8GB beépített tárhely társul.

A probléma igazából a memória mennyisége: manapság az Androidhoz már nagyon ajánlott a legalább 2GB, így tehát komolyabb sebességre ne számítsunk a készüléktől, az alkalmazások hamar megeszik azt, amit az Android szabadon hagy, így állandóan ki-be töltögeti az appokat a memóriából.

Nincs arról szó, hogy ne lehetne együtt élni a Smart E8-cal, de türelem azért nem árt hozzá. A 8GB-os tárhelyből, alapból körülbelül 3GB marad szabadon, így tehát viszonylag gyorsan kell majd bővítenünk, amit meg is tehetünk microSD segítségével, csak úgy, mint a Galaxy J3-nál.

Ráadásul a Samsung készülékénél érdemes kiemelni, hogy két SIM-kártyát támogat, és sok más készülékkel ellentétben itt a microSD nem foglalja el az egyik helyét.

Forrás: Origo

Kijelzővel és kamerával a múltba

Az okostelefonok egyik legdrágább alkatrésze a kijelző, így nem csoda, hogy mindkét készüléknél erős spórolás figyelhető meg ezen a téren. A Galaxy J3 a nagyobb Samsung-modellekkel ellentétben

nem AMOLED, hanem sima LCD megjelenítőt kapott,

a négy-öt évvel ezelőtt még viszonylag menő 1280x720-as felbontásban. Maga a felbontás igazából még most sem kifejezetten bántó az 5 inches kijelzőn, de azért a pixelek láthatóak, továbbá a színek is kicsit fakók.

A Vodafone Smart E8 ezzel szemben tényleg lement a legaljára: a szintén LCD technológiájú és szintén 5 inches kijelző felbontása 960x540 pixel, ami bizony már némileg bántó. A színek itt kifejezetten fakók, a fényerő gyenge és a betekintési szögek sem tökéletesek.

Nyilvánvalóan a kameráktól sem kell sokat várni egyik készülék esetében sem. A Galaxy J3 elejére egy 5 megapixeles, f/2,2-es rekesszel ellátott, LED-es villanóval támogatott szelfikamera, hátuljára pedig egy 13 megapixeles, LED-es vakus, f/1,9 rekeszértékű autófókuszos kamera került, amit a Samsung már megszokott, könnyen kezelhető és átlátható felületéről süthetünk el.

Igazából tud mindent, amire egy átlagfelhasználónak szüksége van:

elérhető a HDR, a panoráma, az éjszakai felvétel, a sorozatkép, de van éjszakai és sport mód is. Még professzionális mód is akad, ahol manuálisan állíthatunk be pár dolgot, de nyilván közel sem annyit, mint a nagyobb testvéreinél.

Mindenesetre az elkészített képek korrektek, megfelelő fényviszonyok mellett elég részletgazdagok és élesek, alapvetően nem fogunk beégni velük. A fényviszonyok romlásával persze rohamosan csökken a használhatósága, és valahogy a beltéri képekkel sem volt minden rendben. Maradjunk annyiban, hogy nem egy, de nem is két 60 ezer forint környéki telefon ennél kategóriákkal jobban teljesít.

A Vodafone Smart E8 esetében már a számokon látszik, hogy nem számíthatunk túl sokra:

hátra egy 5 megapixeles kamera került LED-es vakuval, előre pedig egy 2 megapixeles egység, mindenféle vaku nélkül. Mindenesetre azért a szoftver itt is támogat néhány dolgot: van HDR mód (de az elkészített kép lementése súlyos másodpercekig tart), készíthetünk többszörös- és lassított felvételt, de még kézi üzemmód is elérhető, ahol a hozzáértők beállíthatnak pár alapvető értéket. Minőségről beszélni persze nem nagyon lehet, örüljünk annak, hogy azért többnyire látszik az a dolog, amit lefotóztunk.

Forrás: Origo

Ciki, nem ciki?

Akad viszont néhány érdekes dolog. A harmadannyiba kerülő Smart E8-ra jutott fényérzékelő, így elérhető az automatikus fényerő-szabályozás, míg a 60 ezer forintos Galaxy J3-ból ez kimaradt, előlapi értesítési LED pedig egyikben sincs.

Szintén furcsa, hogy az olcsóbbik készülék kapta meg a jelenlegi legújabb, 7.1.1-es Androidot, míg a drágábbikon be kell érnünk a 7.0-ás verzióval.

A Vodafone ezúttal is szinte érintetlen Androidot ad a kezünkbe, ami nagyon dicséretes, míg a Samsung ráhúzta a saját TouchWiz felületét, aminek a jelenlegi változata már egyébként nagyon kellemesen néz ki, letisztult és jól használható.

Szóval, a kérdés, hogy megvegyük-e valamelyiket? Erre a rövid válasz mindkét esetben egy viszonylag egyértelmű nem. A Vodafone Smart E8 esetében az a helyzet, hogy habár tényleg nagyon olcsó,

2017-ben ez a hardver, kijelző és kamera vállalhatatlan.

Néhány ezer forinttal drágábban megvehető a Xiaomi Redmi 4A, ami minden tekintetben köröket ver rá, és tényleg korrekten használható, jól kinéző, kellemes kis telefon. Vagyis minden, ami a Smart E8 nem.

A Galaxy J3 esetében a szokásos Samsung-prémium figyelhető meg:

ez a készülék körülbelül 20 ezer forinttal drágább, mint amennyit érne.

A 60 ezer forint környéki kategóriában nagy a verseny: egyrészt tízezerrel olcsóbban ott van a Xiaomi Redmi 4X, ami még némileg jobb készülék is, pár ezer forinttal drágábban a Motorola G5, ami már szinte egy más kategória hardveresen, de ebben a kategóriában mozog a Huawei P9 Lite is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!