Tekerőt is kapott a Logitech billentyűzete

logitech craft billentyűzet
Logitech Craft
Vágólapra másolva!
Elsősorban a kreatív alkalmazásokat használóknak tervezték a Craftot.
Vágólapra másolva!

Megihlette a Logitech-et a Microsoft Surface Dial, a IFA-kiállításon most bemutatott Craft billentyűzete ugyanis beépítve tartalmaz egy tekerőt, lenyomva kattintani is lehet a kütyüvel. A vállalat szerint elsősorban az Adobe és hasonló cégek kreatív alkalmazásaiban nyújthat jelentős segítséget, de többek közt a Spotify lejátszási listáiban is lehet vele lépegetni, a böngészőben pedig fülek közti váltogatásra használható.

Logitech Craft Forrás: Logitech

A tekerő működése persze testre szabható a klaviatúrához mellékelt beállítóprogramban, a programozók pedig a szoftverfejlesztői készletének segítségével vehetik rá arra, hogy különleges mutatványokra legyen képes a programjaikban.

A Logitech Craft további érdekessége, hogy szimultán akár három Windows vagy Mac rendszerű számítógéphez csatlakoztatható, egy dedikált gombbal lehet váltogatni a hozzá csatlakoztatott eszközök közt. A gombjai háttérvilágítást kaptak, ráadásul a fénykörülményektől és a felhasználó kezeinek pozíciójától függően képes automatikusan állítgatni a háttérvilágítást.

Prémium kategóriás billentyűzet lévén nem lesz olcsó a Logitech terméke, az Egyesült Királyságban szeptemberben kerül majd piacra, bruttó 179 fontért. Eurósított vagy forintosított árat nem tudunk mondani, de a fenti fontban mért összeg közel 60 ezer forintnak felel meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!