Teszteltük a középkategóriás LG Q6-ost

2017.09.07. 06:29

Miután a Samsung középkategóriás telefonjaiban eddig rendre csalódtunk (pontosabban túl drágának tartottuk őket a képességeikhez mérten), nagyon kíváncsiak voltunk, hogy a másik nagy koreai gyártó, az LG mit tud alkotni ebben a műfajban. Meglepődtünk az eredményen.

A vásárlók körében nagyon népszerű középkategórián belül jelenleg alapvetően két dolog figyelhető meg. Az egyik, hogy a kínai gyártók nagy erőkkel nyomulnak, és olyan hardvert és dizájnt adnak megfizethető áron, amivel rendkívül csábító ajánlatokkal tudják eltéríteni a felhasználókat a nagy márkák készülékeitől.

Forrás: Origo

A másik oldalon viszont az látható, hogy a nagy márkák sokszor nem igyekeznek: míg a csúcskészülékeikbe beleadnak mindent, addig a középkategóriás telefonjaiknál nem számíthatunk igazából semmi extrára: évről évre kapnak egy kicsit jobb hardvert, talán kicsit memóriát (de a tárhelyen azért már spórolnak), és egy olyan kinézetet, ami rendben van ugyan, de ennyi.

Mintha ezek a kötelező körök lennének a vállalaton belül, amiket igyekszik mindenki csak úgy letudni. Ezért volt örömteli meglátni az LG Q6-ot: ez egy középkategóriás telefon, viszont úgy érződik, mintha törődtek volna vele.  Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor először bekapcsoljuk a készüléket, és megpillantjuk az előlapon alul-felül majdnem teljesen végigérő kijelzőt.

Forrás: Origo

Az LG tehát vette a bátorságot, és lehozta a csúcskategóriából a kávák minimalizálását, és a 18:9-es képarányú megjelenítőt. Persze itt nem kapunk QHD-felbontású OLED panelt, viszont a Full HD-s IPS LCD egész egyszerűen szuper: jó a fényereje, remek, élénk színeket produkál, a betekintési szögei pedig tulajdonképpen tökéletesek. 

A kávák minimalizálásának a legfontosabb értelme, hogy ezzel a kijelző mérete úgy növelhető, hogy maga a telefon nem lesz nagyobb. És ez itt tökéletesen megmutatkozik: a készülék egy 5,5 hüvelykes panelt kapott, viszont meglepően kompakt méretű, nagyon jó a fogása, és egy kézzel is kényelmesen használható.

Forrás: Origo

Az anyaghasználat is rendben van: elölről nyilván teljesen üveg fedi a telefont, az oldalsó keret alumínium, a hátlap viszont ránézésre ugyan lehetne akár szálcsiszolt alumínium, első érintésre pedig akár üvegnek is gondolhatnánk, valójában viszont műanyag. Érzésre nem rossz egyébként, viszont az első beszámolók alapján brutálisan karcolódik.  Az LG közölte, hogy ezt elméletileg a tényleges piaci megjelenésre korrigálták, mi viszont nem akartuk összekarcolni a tesztkészüléket, úgyhogy azt tudjuk javasolni, amit valószínűleg amúgy is érdemes megtenni: venni kell rá egy kis védőtokot.

Akárhogy is, az LG Q6-ra jó ránézni, és jó érzés kézben fogni, ez a jó érzés pedig használat közben is megmarad, a telefon ugyanis elég fürge, az Android 7.1.1-re ráhúzott LG-féle felület pedig letisztult és átlátható. A sebesség egyébként leginkább annak köszönhető, hogy a gyártó láthatóan nagyon jól optimalizálta a rendszert, mert hardver tekintetében nyilván kompromisszumos megoldásról van szó: a Qualcomm Snapdragon 435 nem éppen a legmodernebb megoldás,  de az 1,4 GHz-en üzemelő 8 mag normális felhasználásra azért simán elég, mint ahogy a 3 GB memória is egészen kellemes, és dicséretes a 32 GB belső tárhely is.

Forrás: Origo

Ami a kamerát illeti, két dologra számíthatunk. Az egyik az, hogy kézi vagy "profi" mód nincs a szoftverben, így aki szeret saját maga állítgatni, ez ezúttal ráfázott. Viszont kifejezetten tetszett (és valószínűleg az előbbi következménye), hogy itt jobbra-balra húzogatással nem különböző menük jönnek elő, hanem vált az előlapi és a hátlapi kamera között. Hátra egy bevált, 13 megapixeles kamera került, előre 5 megapixel jutott, és mindkét egység f2/2-es rekeszértékű. Ahogy az ebben a kategóriában lenni szokott, rosszabb fényviszonyok mellett nem épp kiemelkedő a teljesítmény, megfelelő fény mellett azonban teljesen korrekt, szép képek készülhetnek vele. 

Az akkuidőt is csak dicsérni tudjuk: a 3000 mAH-s akkumulátor ugyan nem kifejezetten nagy, de jól gazdálkodik vele a telefon, valószínűleg ezúttal is az igényesen megírt szoftvernek köszönhetően, így a másfél napot simán teljesíti átlagos használat mellett. Érdekes, hogy míg a hardver elméletileg támogatná a gyorstöltést, a Q6-hoz mégis olyan töltőt mellékelnek, ami erre nem képes - ennek lecserélésén érdemes lehet elgondolkoznia annak, aki számára ez fontos. Akad viszont két fájó hiányosság. A kisebbik probléma, hogy nincs értesítési LED. A nagyobbik, hogy az ujjlenyomat-olvasó is lemaradt.  Helyette arcazonosítást vethetünk be, ha szeretnénk, de mivel ezt valószínűleg a világtörténelem során összesen két ember használta eddig (ők is vélhetően csak próbaképp), és mivel egy fényképpel kicselezhető, vélhetően ezúttal is a mellőzött funkciók között marad majd, és amúgy sem pótolja az ujjlenyomat kényelmét.

Kattintásra galéria nyílik az LG Q6-tal készült fotókból az idei Strand Fesztiválon.Forrás: Origo

Az LG Q6 körülbelül 80 ezer forintos ajánlott áron érhető el, ami szinte pontosan megegyezik a Samsung Galaxy J5-tel. A J5-höz képest azonban kapunk egy menőbb, Full HD felbontású és nagyobb kijelzőt úgy, hogy a telefon picivel még kisebb is. Ezenkívül 2 GB helyett 3 GB memóriával és 16 GB helyett 32 GB belső tárhellyel gazdálkodhatunk. A központi processzor sebességét tekintve pedig szinte megegyeznek, ami egyébként azt jelenti, hogy mindkettőtől kicsit jobbat vártunk volna ennyiért. 

Persze a kínai gyártók még erre is rá tudnak kontrázni, azonban ha valaki a nagyobb márkák közül szeretne ebben a kategóriában telefont venni, annak bátran ajánlható az LG Q6. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!