Intel: ezért kell új alaplap a Coffee Lake-hez

intel cpu processzor core i3 core i5 core i7 coffee lake
Vágólapra másolva!
A cég szerint a magok számának növelésével van összefüggésben a döntés.
Vágólapra másolva!

Október elején végre piacra kerülnek a nyolcadik generációs Intel Core processzorok. Teljesítmény tekintetében a Coffee Lake családba tartozó termékek nagy előrelépést jelentenek, hiszen az AMD Ryzenek remek tempójára válaszol az Intel kénytelen volt négymagossá varázsolni a Core i3 modelleket, míg a Core i5 és Core i7 család tagjai négy helyett immáron hat maggal rendelkeznek.

Forrás: Intel

Sajnos az új processzorokhoz új alaplapra is szükség van, az LGA1151 tokozás használata ellenére a Coffee Lake egységek nem használhatóak az elmúlt két évben piacra került alaplapokban. A korlátozás meglehetősen érthetetlennek tűnik, és rendkívül erős a gyanú, hogy a meglévő alaplapok pusztán üzleti okból nem kapják meg a központi egységek kezeléséhez szükséges BIOS-frissítéseket.

Az Intel végre hajlandó volt hivatalos magyarázattal előállni a helyzetre. A vállalat szerint a régi alaplapok elsősorban azért nem kompatibilisek az új processzorokkal, mert a tervezésükkor azzal számoltak a mérnökök, hogy az energiaszállító rendszereiknek maximum négy magot kell kiszolgálniuk, nem pedig hatot.

Ezen felül a Coffee Lake néhány újításának kihasználásához szükség volt az alaplapi chipset módosítására, ilyen például a magonkénti túlhajtás, továbbá a Core i5 és Core i7 modellek esetében a DDR4-2600 memóriák hivatalos támogatása. A Core i3 egységek maradtak ilyen szempontból a Kaby Lake szintjén, maximum a DDR4-2400-at támogatják.

Az első körben, 2017. október 5-én elrajtoló Intel Coffee Lake processzorok Forrás: Intel

Az Intel energiaellátásos magyarázata alapvetően racionálisnak tűnik, azonban nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az előző generációs Core i5 / i7 modellekhez képest mennyivel nőtt a Coffee Lake processzorok fogyasztása, hiszen a TDP-jük modelltől függően csak 65W vagy 95W.

Az előző generációs modellek maximum 91 wattos TDP-vel rendelkeztek, így mindenképp nőtt a fogyasztás, de nem tűnik drámainak a helyzet, különösen mivel ezeket a drágább processzorokat amúgy is szokás erősen túltervezett, komoly túlhajtásra is lehetőséget biztosító alaplapokba helyezni.

A témánál tartva egy gyakori tévhit eloszlatása végett érdemes kiemelni, hogy a fentebb emlegetett TDP nem a processzorok fogyasztását jelöli, hanem azt a maximum munkamennyiséget, amelyet a hűtőnek el kell tudnia végeznie a megfelelő üzemi hőmérsékleten tartásukhoz.

A processzorok fogyasztása jóval magasabb a TDP-jüknél.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!