Az IGN kezébe került a Humble Bundle

Rövid időre bármikor szívesen elővesszük majd a játékot
Vágólapra másolva!
Állítólag semmi sem változik majd a portál működésében.
Vágólapra másolva!

Eddig úgy tűnt, hogy a játékvilág eheti legfontosabb fejleményeit a Middle-earth: Shadow of War és a The Evil Within 2 megjelenése jelentik, ám az igazi bomba magyar idő szerint péntek este robbant: az IGN bejelentette a Humble Bundle megvásárlását. A vételi árról nem esett szó a közleményben.

Just Cause 3 Forrás: Origo

A 2010-ben alakult portál eredetileg csak rendkívül kedvező árú játékcsomagokat árult jótékonysági célból, azonban mára egész nagyra nőtt: saját digitális játékboltot üzemeltet, továbbá újabban indie játékok fejlesztését is finanszírozza, gyakorlatilag játékkiadóvá vált. Az elmúlt hét évben a portál 10 millió vásárlója összesen 106 millió dollárt (27,6 milliárd forintot) juttatott különféle jótékonysági szervezeteknek.

Az IGN általi felvásárlás üzletileg racionálisnak tűnik: az akvizíció után a portál beépíthetővé válik a főként gamerek által látogatott médiafelületeire, így jelentős mértékben nőhet a vásárlói bázisa és a forgalma. Ezen felül az IGN alaposan feltőkésítheti a Humble Bundle játékkiadással foglalkozó üzletágának büdzséjét, amely hosszabb távon szintén rendkívül kifizetődő lehet a médiavállalat számára.

A bejelentés szerint a Humble Bundle vásárlói a belátható jövőben semmiféle változást sem fognak érzékelni a játékbolt működésében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!