A vártnál sokkal kevesebb iPhone 8 fogyhat

apple iphone 8
Apple iPhone 8
Vágólapra másolva!
Felére csökkenhetett a gyártási volumen, továbbra is népszerű az iPhone 7.
Vágólapra másolva!

Üzleti szempontból kifejezetten szokatlan helyzetbe hozta magát az Apple. A szeptember második felében piacra került iPhone 8 mobiljai ugyan az iPhone 7-esek objektívan teljesen korrekt utódai, azonban a jelek szerint a keménymagos Apple-rajongókat nem tudták meggyőzni, ők türelmesen várnak az előálltási problémákkal küszködő iPhone X megjelenésére.

Apple iPhone 8 Forrás: Apple

Ezzel önmagában nincs probléma: számítani lehetett a jelenségre, függetlenül a csúcsmodell 999 dolláros kezdőárától. Ami viszont már kellemetlen, hogy a Capital Markets szerint akik nem kívánnak iPhone X-et vásárolni, de új iPhone-ra vágynak, azok nagy számban a tavalyi iPhone 7-et vagy iPhone 7 Plus-t választják az idei modellek helyett, ugyanis azok számottevően (olyan 150 dollárral) olcsóbbak.

Az iPhone 8-asok körüli lelkesedés hiánya már a forgalmazásuk kezdőnapján is észlelhető volt, nagyon kevés bolt előtt kígyóztak a megszokott sorok. A relatív érdektelenséget a kanadai Rogers mobilszolgáltató vezérigazgatója is megerősítette a Reuters hírügynökségnek, Joe Natale a „vérszegény" kifejezéssel jellemezte az eladásokat.

Mindezek után nem meglepő, hogy a tajvani Economic Daily News (via KitGuru) iparági forrásai szerint az Apple körülbelül 50 százalékkal csökkentette a novemberben és decemberben legyártandó iPhone 8-asok mennyiségét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!