Mindent visz az LG tapétatévéje

2017.11.05. 18:26

Amikor két éve az LG bemutatott egy mágnesekkel a falra tapadó, leheletkönnyű, ultravékony, kézzel hajlítható tévét, sokan legyintettek, hogy annyi más érdekes fejlesztéshez hasonlóan, ebből se lesz végül semmi. Tévedtek. Idén ugyanis a vállalat piacra dobta első, ilyen kialakítású, rendkívül vékony, könnyű, úgynevezett tapétatévéjét, amellyel totálisan megkavarta az amúgy is pezsgő szórakoztatóelektronikai piacot.

A Wallpaper fantázianevű W7 már megérkezett hazánkba, és mi is kipróbálhattuk, hogy milyen is az a készülék, amelyet az idei év legfontosabb technológiai eseményén, a CES-en az egész kiállítás legjobb (!) termékének választottak.

Levegőben lógó, két részből álló tv

Az egész tv úgy, ahogy van, felrúg minden eddigi szabályt: Kezdjük azzal, hogy talpa nincs, így mindenképpen fel kell akasztani.

Csupáncsak 3,8 milliméter „vastag”, ami azt jelenti, hogy vékonyabb, mint egy okostelefon, és gyakorlatilag hézagmentesen simul a falra a nagy erejű mágneseknek köszönhetően.

Szó szerint olyan, mintha egy kartonlap lenne ott, azzal a különbséggel persze, hogy egy kartonon ritkán fut folyamatos mozgókép. Az ultravékony kialakítás köszönhető egyrészt az alkalmazott OLED képalkotási technológiának, amely jóval egyszerűbb felépítésű kijelzők előállítását teszi lehetővé, mint a rivális LCD eljárás. Másrészt pedig annak, hogy az LG egy váratlan húzással az összes hardvert, csatlakozót, tv tunert, az okostévérendszer működéséért felelős elektronikát és a komplett hangrendszert egy külső dobozba pakolta.

Szinte semmi helyet nem foglal el az otthonunkból.

Forrás: Origo

Ez az úgynevezett, egyébként teljes értékű hangprojektorként is funkcionáló AV box egyetlen vékony, azaz könnyen elrejthető kábelen keresztül csatlakozik a képernyőhöz. Tehát gyakorlatilag ketté bontották a tévét, egy kijelzőre, illetve a többi komponensre, és ez a koncepció annyira bevált, hogy azóta már több más gyártó is, így például a Grundig, a Toshiba vagy a Metz is lemásolta. További extra, hogy a képernyő rugalmas, azaz valamennyire hajlítgatható, a neten keringenek olyan videók, ahol úgy rázzák, mint a szőnyeget. Eddig ilyen nem volt, de az is igaz, hogy ennek igazából csak marketing szempontból van jelentősége, nem valószínű, hogy normális ember egy ilyen, kétmillió forintba kerülő tévét csak úgy elkezdene hajlítgatni heccből.

Tudós tv

Ma már lassan ott tartunk, hogy még a legalapabb modelleket is ellátják okostévéplatformmal, amely felel a komplett vezérlésért, illetve az olyan különféle extra szolgáltatásokért, mint a médialejátszó alkalmazás, vagy a netes appok futtatása. Természetesen a W7 is rendelkezik ilyen rendszerrel, egészen pontosan a házon belül kifőzött webOS 3.5-ös verziójával. Ez jelenleg a legjobb ilyen megoldás a piacon, gyors, átlátható, stabil, még azok is könnyen elboldogulhatnak vele, akiknek még egy kenyérpirító is problémát okozna. A magyarul is kommunikáló webOS 3.5 egyik legegyedibb tulajdonsága, hogy az irányítás a mozgásérzékelős, Magic Remote fantázianevű távirányítóra épül.

Ez gyakorlatilag olyan, mint egy egér, csakhogy nem az asztalon kell tologatni, hanem a levegőben kell mutogatni vele.

A már korábban említett futtatható appok rendben vannak, nyilván a kínálat sokkal kisebb, mint amit mondjuk egy androidos telefonnál megszokott az ember. De a legfontosabb, legnépszerűbb alkalmazások nem hiányoznak, így például lehet YouTube- vagy Netflix-videókat nézni a tv által egy gombnyomást követően. Emellett a készülék kaput nyit a GameFly nevű felhő alapú szolgáltatáshoz, aminek köszönhetően remek grafikájú, Playstation vagy Xbox-konzol szintű játékok érhetőek el közvetlenül, tehát úgy lehet játszani velük, hogy nem kell ehhez semmilyen egyéb eszközt megvásárolni!

Filmek telefonról és pendrive-ról

A médialejátszója is jól működik, így elég csak beledugni egy filmeket tartalmazó pendrive-ot vagy külső merevlemezt az AV dobozba, és máris kezdődhet az otthoni mozizás, úgy, hogy a feliratok megjelenítése is megoldott. A Miracast technológia támogatása révén módot ad egy telefon vagy tablet kijelzőjének „tükrözésére”. Azaz egyszerűen kilőhetjük a mobil képét a tévére, ami jól jöhet filmezésnél vagy játéknál.

Hangban odaver

Manapság a legtöbb tv nem szól túl jól, köszönhetően annak, hogy a hangszórókat elrejtik a vékony készülékházban. De mivel itt ugyebár egy különálló hangprojektorra hárul ez a feladat, így a megszólalás is sokkal jobb.

A 4.2 csatornás, beépített mélynyomóval bíró 60 wattos soundbar persze még mindig nem tökéletes.

Forrás: Origo

Egy rendesen összerakott sztereó rendszerrel, vagy pláne egy házimoziszettel egyáltalán nem kelhet versenyre. A dinamika nem annyira magával ragadó, a basszus hangokkal is szűkmarkúan bánik, és a térhatást is el lehet felejteni. De mivel a legtöbb ember ezeket nem is igényli túlságosan, vagy egyszerűen nincs elég hely a szobájában a nagy hangszóróknak, esetleg zavarják a kígyózó kábelek, így ez a megoldás teljesen helyénvalónak tűnik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő