Beengedhetőek lesznek az Amazon futárjai az üres lakásokba

amzon key házhozszállítás házbaszállítás futár
Az Amazon Key szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a futár kinyissa a bejárati ajtót, és ledobja a csomagot
Vágólapra másolva!
Hamarosan már otthon sem kell tartózkodni a rendelések átvételéhez.
Vágólapra másolva!

Szeptember végén meredeknek tűnő ötlettel állt elő a most épp robot árellenőröket tesztelő Walmart: szeretné, amennyiben a webáruházában vásárlók beengednék az üres lakásaikba a futárokat, hogy azok betehessék az élelmiszereket a hűtőbe, hiszen így nem kellene otthon lenniük a rendeléseik átvételéhez.

Az Amazon Key szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a futár kinyissa a bejárati ajtót, és ledobja a csomagot Forrás: Amazon

Az Amazon most bejelentette, hogy gyakorlatilag ugyanezt fogja megvalósítani, bár a hűtőbe nem raknak semmit a futárjai, ideális esetben a küszöböt sem fogják átlépni. Az Amazon Prime előizetéssel rendelkezők számára elérhető Amazon Key szolgáltatás használatának előfeltétele, hogy a fogyasztóknak venniük és installálniuk kell egy 250 dolláros készletet, amelyben egy okos ajtózár, továbbá egy olyan biztonsági kamera található, amely képes vezeték nélküli módon utasításokat adni az ajtózárnak. Az Amazon átvállalja a telepítési költséget, így a rendelőknek nem kell lakatost hívniuk vagy barkácsolniuk.

Aki nem elégszik meg egyetlen biztonsági kamerával, az darabonként 120 dolláros áron továbbiakkal egészítheti ki a rendszerét.

A sikeres telepítés után a megfelelő amazonos rendelések esetében megjelenik majd a külön díj fizetése nélkül igénybe vehető házbaszállítási opció az ügyfeleknél. Az Amazon Key 2017. november 8-án indul el, ám első körben csak abban a 37 egyesült államokbeli városban lesz elérhető, amelyben az Amazon saját futárszolgálata felel a kiszállításokért. A vállalat olyan 10 millió különféle termék esetében lesz képes házba szállítást biztosítani.

A kiszállítás egyszerűen működik, megérkezésekor a futár egy kód beszkennelésével kérheti az ajtózár kinyitását az Amazon rendszerétől. Az engedély megkapása után a stratégia ponton elhelyezett biztonsági kamera elkezdi rögzíteni az eseményeket, majd a zár kinyitására utasítja az okos ajtózárat. A csomag gyors ledobása után a futár kimegy a lakásból, jelzi a kézbesítés befejeztét az Amazon rendszerének, mire a kamera utasítást ad az ajtó bezárására.

A kézbesítésről valós idejű értesítést kapnak a vásárlók az okostelefonjaikon, a biztonsági kamera képén pedig élőben követhetik a futár ténykedését.

Megemlítendő még, hogy az Amazon rendszerét beüzemelve az ügyfelek bármikor bárkinek engedélyt adhatnak az ajtajuk kinyitására, ami egyes esetekben nagyon hasznosnak bizonyulhat. Ez egyébként egy megszokott funkció az okos ajtózáraknál, nem csak az Amazon Key szolgáltatást választva érhető el.

Kíváncsiak várjuk, hogy biztonsági kamera és ellenőrzött futár ide vagy oda, mennyire lesz népszerű a szolgáltatás.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!