Veszélyesek a félig-meddig önvezető autók

waymo,google,önvezető autó,chrysler pacifica,
Vágólapra másolva!
A Google leánycége szerint csak a teljesen autonóm rendszereknek van értelmük.
Vágólapra másolva!

Rohamtempóban fejlődik az önvezető autós technológia, a jelenlegi remények szerint pár éven belül eléggé szofisztikálttá válhat ahhoz, hogy az önvezető autókban való utazáskor semmilyen szín alatt sem lesz szükség sofőrre. Ez két okból is jó hír: egyrészt az autonóm vezetői rendszerekkel optimalizálható lesz a városok közlekedése, másrészt pedig drámaian lecsökkenthetik a balesetek számát.

Forrás: Waymo

A Google önvezető autós technológiát fejlesztő leányvállalata most elárult egy kínos kulisszatitkot a Reuters hírügynökségnek: az önvezető technológia csak akkor válhat biztonságossá, mikor egyáltalán nem lesz szükség sofőrre. A jelenlegi részlegesen autonóm rendszerek egyik legnagyobb problémáját az jelenti, hogy a sofőröknek időnként gyorsan reagálva át kell venniük az irányítást a jármű felett, azonban

a jókora táboruk nem képes rá.

Egyszerű oka van a problémának: a Waymo szerint az önvezető autókba ülők elsőként rendkívül szkeptikusak a technológia működésével kapcsolatban, ám ha egy ideig minden tökéletesen megy, akkor teljesen óvatlanná válnak, és már oda sem figyelnek az útra.

Emiatt szükség esetén nem mindig tudják megfogni a kormányt, rátenni a lábaikat a pedálokra, ráadásul nincsenek tudatában az éppen aktuális forgalmi helyzetnek. Nem értik meg időben, hogy mi történik körülöttük.

Ezt a leckét az önvezető autókat tesztelő saját kollégáik megfigyelésével tanulták meg: volt, akit a volán mögötti szundikáláson kaptak, volt, aki száguldó autóban sminkelt, az önfeledt mobilozás pedig hétköznapi jelenségnek bizonyult a sofőrjeik körében.

Az ilyen tevékenységeket végző autósok nyilván nem állnak készen arra, hogy pikk-pakk átvegyék az irányítást az akár 90 km/h sebességgel is haladó autó felett.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!