Streameléssel újított az androidos uTorrent

2017.11.01. 12:07

Nem kell megvárni, mire teljesen letöltődnek az állományok.

Annak idején nem számítottunk rá, hogy a mobilos torrentkliensek hatalmas népszerűségnek örvendenek majd, elég nagyot tévedtünk. A Windows rendszerű számítógépeken piacvezető uTorrent már jó ideje androidon is elérhető, a Google Play Áruház statisztikái alapján valahol 100-500 millió között van az eddigi letöltéseinek a száma.

uTorrent for AndroidForrás: BitTorrent Inc.

A fejlesztő BitTorrent Inc. eddig nem adott ki publikus bétákat a szoftverből, ám most változtatott az álláspontján, bár az androidos uTorrent bétaverziók eléréséhez először külön be kell lépni az előzetes kiadásokat tesztelők táborába. Érzésünk szerint most sokan veszik majd erre a fáradságot, ugyanis az első publikus bétában a kliens frissen implementált streamingelési funkcióját kívánja teszteltetni a fejlesztőcég.

A funkció ugyanúgy működik, mint a számítógépes kliensben: a videók megtekintéséhez nem kell megvárni a letöltés befejezését, ideális esetben röviddel a letöltés megkezdése után máris elindítható a lejátszás. Persze nagyban függ a seedek és peerek számától, továbbá a kapcsolat sebességétől, hogy sikerül-e egyben végignézni a komplett videót.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!