Jöhet az Android Oreo a Galaxy S6-ra

galaxy s6 edge+
Vágólapra másolva!
Vagy legalábbis a Samsung terméktámogatásán ez a hír járja.
Vágólapra másolva!

A drága androidos okostelefonoknak nem csak a kiemelkedő sebesség és funkciókínálat az előnyük, hanem általában korrekt terméktámogatás is jár hozzájuk. Most nagyon úgy tűnik, hogy a Samsung nem fogja cserben hagyni a tavaly előtti Galaxy S6 okostelefonok vásárlóit, és valamikor a nem túlságosan távoli jövőben kiadja majd rá az Android 8.0 rendszert.

Samsung Galaxy S6 edge+ Forrás: Origo

A Samsung egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az információt, azonban a Reddit egyik felhasználója (via GSMArena) a vállalat ügyfélszolgálatán kérdezősködött a témában, és négy különböző a terméktámogatáson dolgozó személy is azt állította neki, hogy lesz Oreo-frissítés a készülékére. A Samsung kollégái szerint egyelőre nincs konkrét kiadási dátum, így nem világos, hogy mikor válhat elérhetővé a Galaxy S6 vélhetően utolsó nagy szoftverfrissítése.

A Samsung elsőként az idei Galaxy S8 mobilokra fogja kiadni az Android 8.0 rendszert, a készülékekre szánt frissítés első publikus bétája nemrég jelent meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!