Egymásnak esett a Yahoo és a Mozilla

Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgatója, New York
Marissa Mayer megérkezik a Yahoo Digital Content NewFronts rendezvényére, a New York-i Avery Fisher Hallba, idén áprilisban.
Vágólapra másolva!
Az alapítvány évi 375 millió dollárt húzna ki a Yahoo zsebéből a nagy semmiért.
Vágólapra másolva!

A Mozilla pár napja kiadta a 2016-os naptári évre vonatkozó pénzügyi beszámolójának legfontosabb számait, amelyek alapján a múlt évben átszámítva olyan 137 milliárd forintnak megfelelő bevételt könyvelt le a szervezet. Ennek a pénznek a döntő többsége az alapértelmezett keresőmotoros üzletekből származott, az egyik nagy befizető a Yahoo volt. A vállalat még 2014-ben 5 éves szerződést kötött a Mozillával, hogy az Egyesült Államokban a cég keresője legyen az alapértelmezett a Firefoxban.

Még Marissa Mayer bólintott rá a Mozillával kötött szerződés szokatlan pontjára Forrás: AFP/Cindy Ord

Éppen ezért is nagy meglepetést keltett, hogy idén november közepén a Mozilla egyoldalúan felrúgta a megállapodást, és újból a Google-t állította be alapértelmezett keresőként a Firefoxban. A lépés miatt a Yahoo most perre kíván menni (via Engadget), hiszen állítása szerint a Mozilla egyrészt méltánytalanul járt el, másrészt pedig a felrúgott szerződés egyik biztosítékára hivatkozva egészen 2019-ig

évi 375 millió dollárt szeretne kihúzni a vállalat zsebéből.

Mindezt úgy, hogy közben már a Google az alapértelmezett kereső a Firefoxban, ráadásul a Google fizet ezért a Mozillának.

Természetesen megdöbbentő, hogy efféle kitétel egyáltalán bekerülhet egy szerződésbe, azonban a 2014-es tárgyalások során a Yahoo-t akkoriban vezető Marissa Mayer mégis rábólintott a pontra. Valószínűleg két okból: egyrészt a kitétel csak akkor volt alkalmazható, ha új tulajdonos kezébe kerülne a Yahoo (ami rendkívül valószínűtlennek tűnt, de mégis megtörtént), másrészt pedig szimplán nem számított rá, hogy a Mozilla felrúghatja a szerződést.

A Mozilla azért ragaszkodott a biztosítékhoz, mert annak idején rendkívül kockázatosnak találta az egész üzletet, a Google lecserélését.

Ez a szerződésbeli kitétel volt az ára annak, hogy hajlandó legyen a Google helyett a Yahoo-t beállítani alapértelmezett keresőmotorként az USA-ban.

A Yahoo-val való egyoldalú szerződésbontást azzal indokolta a Mozilla, hogy a Google jobb felhasználói élményt kínál a Firefoxot használóknak. Ezen felül egy ideje állítólag problémák voltak a szerződésben foglalt pénzek kifizetésével is, bár a Yahoo tagadja, hogy ne utalta volna el időben a Mozilla apanázsát.

A médiacég szerint a Mozilla viselkedése rosszindulatú, árt a márkája megítélésének, továbbá negatívan hat a vállalat versenyképességére.

A Yahoo perindítványára válaszul a Mozilla jogi eljárást kíván indítani a vállalat ellen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!