Elkészült a Google Chrome 63

google chrome 63
A Google Chrome 63 számítógépes és androidos verziójában is megújult a chrome://flags oldal
Vágólapra másolva!
Az androidos verzió terjesztését kezdte meg először a Google.
Vágólapra másolva!

Elérhetővé vált a Google Chrome idei utolsó főverziója. A Chrome 63 a szokásostól eltérően elsőként Androidra jelent meg, azonban az okostelefonok és a táblagépek többsége a megszokottnak megfelelően csak a következő 1-2 hétben fogja kijelezni a telepíthetőségét, így nincs gyakorlati jelentősége a kiadási tradícióktól való eltérésnek.

A Google Chrome 63 számítógépes és androidos verziójában is megújult a chrome://flags oldal Forrás: Origo

Természetesen a Google Chrome 63 számítógépes verziói most rögtön telepíthetőek, a Windows, Linux és macOS változatok esetében nincs késleltetés az elérhetővé válásban.

A böngésző idei utolsó főverziója a szokásos biztonsági javításokon és bugfixeken kívül csak néhány, kisebb jelentőségű újítást hozott. A talán leglátványosabb fejlesztés számítógépes és androidos verziókat egyaránt érinti, teljesen megújult a kísérleti funkciókat listázó chrome://flags oldal, átláthatóbb lett a felülete. Ezen felül bemutatkozott a Device Memory javascriptes programozási felület is, amellyel lekérdezhető az eszközök rendszermemóriájának a mérete. Az információ felhasználásával például a szokásosnál kisebb vagy nagyobb erőforrásigényű változatokat szolgálhatnak ki a weblapjaikból a fejlesztők.

A számítógépes változatokban feltűnhet, hogy a HTTPS-es oldalak címsávban lévő, lakatos ikonjára kattintva már egy kattintással előhozható a titkosított adatkapcsolat létrehozásához használt tanúsítvány.

Végül kiemelendő, hogy az androidos Chrome már párbeszédpaneleken kér megerősítést vagy elutasítást, mikor a webhelyek különleges engedélyeket próbálnak kérni (például értesítéseket jelenítenének meg), így az előző szisztémától eltérően a mobilozóknak kötelezően dönteniük kell a kért engedélyek megadásáról vagy elutasításáról.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!