Ilyen egy internetre kapcsolt piszoár

mr friendly piszoár iot
Mr. Friendly
Vágólapra másolva!
Egy holland startup már vizelni sem hagyná nyugodtan a férfiakat.
Vágólapra másolva!

A reklám egy szükséges rossz a modern társadalmakban, az igazi gondot inkább az jelenti, hogy a hirdetők aránylag gyakran túlmennek a jó ízlés határán. A The Next Web beszámolója szerint a holland Mr. Friendly nevű startup bemutatta az internetre kapcsolt piszoárját, amely reklámok mutogatásával hozhatna extra bevételt a vendéglátóhelyek számára.

Mr. Friendly Forrás: Mr. Friendly

A leírás alapján a piszoár csak akkor mutogatná a reklámokat, amikor a vendég konkrétan vizel, a cselekmény megvalósulását szenzorokkal érzékeli. A Mr. Friendly szerint a megjelenő hirdetések

Tovább is van.

„A Mr. Friendly megérti, hogy milyen fontos olyan helyzetekben kommunikálni az emberekkel, mikor azok a leginkább képesek befogadni az információkat. A legjobb pillanatok azok, amikor nem tudnak elmenekülni, hogy valami mást tegyenek, és kénytelenek az üzenetre fókuszálni" – írja kendőzetlenül a potenciális hirdetőknek szánt reklámszövegében a vállalat.

A víz nélküli és szagmentes piszoár ára, továbbá az üzleti modelljével kapcsolatos részletek nem világosak. Egy amszterdami kávézóban már biztosan installáltak egyet, feltehetően tesztpédányról van szó, de sajnos (szerencsére?) nem tudott kapcsolódni a reklámkiszolgáló szerverhez.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!