Jól lemásolta az iPhone X-et a Doogee

doogee v okostelefon android
Doogee V
Vágólapra másolva!
Viszont legalább kijelző alatti ujjlenyomat-olvasót kapott a készülék.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években a kártyafüggetlenül is kedvező árú okostelefonokat nézegetett netezők szinte garantáltan találkoztak a Doogee nevével. Az idei évet látszólag erősen indíthatja a kínai gyártó, a hamarosan bemutatásra kerülő készülékével részben az Apple iPhone X árát sokallókat próbálja majd megszólítani.

Doogee V Forrás: Evan Blass / Twitter

Igazság szerint a kijelző tetejébe benyúló résszel a Doogee V az androidos az Essential PH-1-et másolja, nem pedig a jó fél évvel később bejelentett Apple iPhone X-et. Viszont az előbbi orbitális üzleti bukásnak bizonyult, míg az utóbbi nagy sikernek, így a vásárlók többség azt fogja hinni, hogy az iPhone-t koppintotta a gyártó.

Kötve hisszük, hogy ez zavarná a Doogee-t, sőt.

A pletykák alapján a Doogee V április vagy május környékén kerülhet piacra, olyan 300-350 dolláros áron. Ezért cserébe a vásárlók elvileg 6,2 hüvelykes és 18:9 képarányú AMOLED érintőkijelzőt, 16 MP-es előlapi kamerát, és két 21 MP-es hátlapi kamerát kaphatnak.

A mobil meghajtásáról a nyolcmagos processzorú MediaTek Helio P40 lapkakészlet gondoskodhat, amely mellé 6 GB memóriát és 128 GB háttértárat társíthattak a mérnökök. A Doogee V legnagyobb érdekességének mindezektől függetlenül az ígérkezik, hogy

kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasóval jöhet.

Idén jó néhány ilyen mobilt jelentenek majd be a gyártók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!