[Frissítve] Vizsgálat indult az Apple és a Samsung ellen az olaszoknál

2018.01.19. 12:04

Mindkét céget tervezett elavulás végrehajtásával vádolják.

Tovább gyűrűzik Európában az iPhone-lassítási botrány. Nemrégiben a francia fogyasztóvédelem vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az elöregedő akkuk miatt titokban lassuló mobilokkal az Apple tervezett elavulást próbált-e végrehajtani. A helyi törvények specifikusan tiltják, hogy a gyártók mesterségesen csökkentsék a termékeik élettartamát, ezzel szükségtelenül új eszközök vásárlására kényszerítve a fogyasztókat.

Forrás: AP

A Reuters beszámolója szerint most Olaszországban indult nagyon hasonló vizsgálat, a panaszosok szerint az Apple és a Samsung egyrészt bizonyos komponensekből kialakult hiányt kihasználva mesterségesen csökkentette a mobiljainak életciklusát, másrészt pedig szoftveresen is lassították a telefonjaikat.

Nem világos, hogy az első panasz pontosan mit akar jelenteni.

Az Apple esetében még érthető a második vád, azonban a Samsung ellen indított vizsgálat már általánosságban véve meglepetést okozott. Nem szokatlan, hogy a nagy szoftverfrissítések kiadása után egy picit lelassulnak a készülékek, azonban eddig nem hallottunk még olyan vádakat, hogy a dél-koreai gyártó rosszindulatúan lassítaná a készülékeit.

Frissítés: a Samsung újból leszögezte, hogy az akkumulátor elöregedésével párhuzamosan nem lassítja az okostelefonjait.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!