Kártevővel lopták a benzinkutak az üzemanyagot

tankolás benzin üzemanyag olaj autó
Szerdától 2 forinttal emelkedik a benzin ára, a gázolajé nem változik.
Vágólapra másolva!
Az orosz titkosszolgálat leplezte le a nagyüzemi csalást.
Vágólapra másolva!

Az enyveskezű benzinkút-üzemeltetők közel sem újdonságok, azonban manapság nagyon ritkán fordul elő, hogy tényleg megpróbálják átverni a vásárlókat, részben a technikai nehézségek, részben a lebukás veszélye miatt. Persze mindig is lesznek ügyeskedők, most Oroszországban áldozott le egy komoly hálózat csillaga.

Forrás: Getty Images/Cameron Spencer

A csalást az orosz titkosszolgálat leplezte le, azonban nem világos, hogy milyen körülmények között. Aránylag egyszerűen működött: a töltőállomások üzemeltetői telepítettek egy kártevőt a kutakat vezérlő számítógépre, amely a tankolt üzemanyag 3-7 százalékát a vásárlók járművei helyett egy üresen hagyott tartályba irányította.

A vevőknek természetesen ki kellett fizetniük az ellopott üzemanyagot a kasszánál. A lopott benzint később újból eladták a benzinkutak.

A töltőállomásokon használt kártevőt egy bizonyos Denis Zayev fejlesztette, a sztavropoli férfi egyszeri összegekért és folyamatos jutalékért is licencelte azt a töltőállomások üzemeltetőinek. Nem világos, hogy mióta és hány benzinkút használta a szoftverét, de a hatóságok szerint jó eséllyel több száz millió rubelt (100 millió rubel körülbelül 443 millió forint) csalhattak ki a vásárlókból.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!