Tényleg halott a Windows 10 Mobile

wileyfox pro windows 10 mobile
Wileyfox Pro
Vágólapra másolva!
Már előzetes tesztelői változatok sem készülnek belőle.
Vágólapra másolva!

Kevesek nagy meglepetésére a Microsoft tavaly októberben megerősítette, hogy a Windows 10 Mobile gyakorlatilag megbukott, így már nem fordít figyelmet a fejlesztésére. Igazából már Fall Creators Update változat sem készült belőle, tavaly ősszel csak egy néhány kisebb fejlesztést hozó patchet kaptak a rendszert futtató okostelefonok.

Wileyfox Pro Forrás: Ben Wood / Twitter

A Microsoft ugyan továbbra is minden hónapban biztosít kisebb bugokat és sebezhetőségeket kiirtó javításokat a Windows 10 Mobile-hoz, de a funkcionális fejlesztése gyakorlatilag megszűnt, már Insider Preview publikus előzetes kiadásokat sem készít belőle a vállalat. Az utóbbit most közvetlenül megerősítette az Insider program egyik felelős menedzsere.

Mindez végső soron nem meglepetés, inkább csak az teszi komikussá a helyzetet, hogy a Microsoft az alkalmazottain keresztül, a Twitteren kommunikálja a mobilos operációs rendszer halálának a tényét. A mai napig semmiféle sajtóközleményes vagy blogbejegyzéses tájékoztatás sem érkezett arról,

hogy a Windows 10 Mobile megbukott, már egyáltalán nem képezi a cég termékstratégiájának a részét, és csak biztonsági frissítések készülnek hozzá.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!