Katonai bázisokat leplezett le a fitneszapp

strava gps adatszivárgás
Sokan futnak az afganisztáni Helmand tartomány egyik amerikai katonai bázisán
Vágólapra másolva!
Az ismert bázisok biztonságára is veszélyt jelenthetnek a mobilalkalmazások.
Vágólapra másolva!

Kismillió fitneszalkalmazás érhető el a mobilokra, a Strava azzal próbál kiemelkedni a tömegből, hogy egyben közösségi hálózatként is funkcionál az atléták számára. Valószínűleg kevesek nagy meglepetésére az alkalmazás megfelelő engedélyek esetén gyűjti a mozgásokra vonatkozó földrajzi információkat, a ziccert értékesítve pedig a szolgáltatást nyújtó vállalat még évekkel ezelőtt elérhetővé tett egy globális hőtérképet a felhasználók mozgásáról. A térkép tavaly frissült utoljára, az aktuális verzió a korábbinál hatszor több adatpontból áll.

Sokan futnak az afganisztáni Helmand tartomány egyik amerikai katonai bázisán Forrás: Strava

Elsőre ártatlannak tűnik a projekt, azonban az Institute for United Conflict Analysts egyik tagja rámutatott, hogy katonák is használják az alkalmazást. A vállalat hőtérképét a szabadon elérhető térképekkel és műholdképekkel összevetve jó néhány titkos katonai létesítmény leleplezhető, sőt: kifürkészhetővé válik az ismert bázisok belső útjainak kihasználtsága, így például következtetéseket lehet levonni a járőrözési útvonalakról, és a járőrözés gyakoriságáról.

Nathan Ruser szerint a Strava adatai elsősorban az amerikai és a brit bázisok utáni kémkedésre használhatóak, de például orosz bázisokat is sikerült azonosítania.

Többek közt Afganisztánban és Szíriában lévő amerikai bázisokról, a híres 51-es körzetről, továbbá egy vélhetően a CIA által üzemeltetett, szomáliai létesítményről is képes több-kevesebb információt szolgáltatni a Strava.

A világ hadseregeinek persze nem először gyűlik meg a bajuk a GPS-koordinátákat küldözgető mobilalkalmazásokkal, egyre súlyosabb problémát jelent az ilyen típusú információszivárgások megakadályozása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!