Betiltotta a kriptovalutás reklámokat a Facebook

mwc2016 samsung mark zuckerberg
Vágólapra másolva!
Okkal rúgott bele az alternatív befektetési eszközbe a közösségi hálózat.
Vágólapra másolva!

Magyar idő szerint kedd késő este a Facebook kiadta az első kriptovalutákkal kapcsolatos állásfoglalását: betiltotta az összes kriptopénzes reklámot a portálon. Az új hirdetési szabályok értelmében mostantól nem lehetséges például kriptovaluták vásárlására, vagy vállalkozások kriptopénzen keresztüli feltőkésítésére biztató reklámokat megjeleníteni.

Mark Zuckerberg Forrás: Samsung

A változtatás természetesen a facebookozókat próbálja védeni, hiszen mostanra széles körben ismert ténnyé vált, hogy egy-egy jó kriptovalutás befektetéssel kisebb-nagyobb vagyonokat lehet keresni. Ami jelen pillanatban kevésbé közismert, hogy ugyanígy vagyonokat lehet elbukni a kriptovalutás üzérkedéssel, így bátorság és tőke mellett szakértelmet is igényel az ilyen típusú befektetések melletti voksolás.

Sajnos az elmúlt hónapokban különösen sok vesztese volt a kriptovalutás befektetéseknek. A tavalyi év végén elárasztották az egyesült államokbeli médiát a beszámolók, melyek szerint a meggazdagodásban bízó befektetők nem csak szabad felhasználású, de jelzálog alapú hitelekre is hajlandóak voltak BitCoint vásárolni.

Lehetetlen biztosra mondani, de jó eséllyel ez is nagyban közrejátszott abban, hogy tavaly december közepén 19 ezer dollár felé is kúszott a BitCoin árfolyama.

Hírünk írásakor egy kicsivel több, mint 10 ezer dollárt ért egy BitCoin.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!