Ütős, de megfizethető középkategóriás telefonnal erősít a Huawei

2018.01.31. 17:10

A Huawei a mai napon jelentette be, hogy hamarosan új okostelefonnal erősik a P-sorozat, mégpedig a középkategóriás P Smart képében. És habár az ára alapján nem csúcskészülékről beszélünk, azért a gyártó mindent megtett annak érdekében, hogy ténylegesen felruházza vonzó tulajdonságokkal.

Az első és legfontosabb dolog, hogy a P Smart is felvette az utóbbi idők kijelző-trendjét, vagyis ezt is szépen széthúzták. Persze ebben a kategóriában azért nem számíthatunk olyan szintű kávamentességre, mint a csúcskészülékeknél, de a 76%-os test-kijelző arány még így is szuper, a felbontás pedig Full HD+, ami azt jelenti, hogy felfelé a kijelző arányának megváltozása miatt (18:9-es) több pixelt kapunk.

Kattintásra galéria nyílik, ahol végignézheti az összes elérhető színt!Forrás: Huawei

Anyagminőség tekintetében a P-sorozatra jellemző fémtestre számíthatunk, ám a nagy kijelző miatt kevesebb hely maradt az antennák elhelyezésére, amit a gyártó úgy oldott meg, hogy a fém akkumulátorfedél elhelyezésén módosított, így az ígéretek szerint a változás nem befolyásolja a rádiófrekvenciás vételi teljesítményt.

Érdekes a kamerarendszer megoldása is. A hátlapon egy 13 megapixeles és egy 2 megapixeles egység kapott helyett, ami így lehetőséget ad arra, hogy játszhassunk a mélységélességgel (bokeh-effektus). A rendszer pontos működését nem részletezte a Huawei, de minden bizonnyal arról van szó, hogy magát a képet a 13 megapixeles fő kamera készíti el, a kis 2 megapixeles pedig kifejezetten csak a mélységélesség létrehozásában segít. Egyébként a Huawei be is épített rögtön 16 különböző beállítást a bokeh-effektre, szóval vélhetően mindenki megtalálja majd a neki tetszőt.

Az előlapra egy 8 megapixeles kamera került, amit a szoftverrel közösen arra hegyeztek ki, hogy minél jobban felismerje az arcokat, és el tudja különíteni a nemeket, majd automatikusan beállítsa a szépítő funkciót és a színeket. Ráadásul beépítették a gesztusvezérlést is, amivel így már egyszerűen a tenyerünk feltartásával is készíthetünk szelfiket.

Forrás: Huawei

A hardvert tekintve a saját tervezésű Kirin 659-es processzorra számíthatunk, 3GB memóra és 32GB tárhely mellett, ami így ebben a formában hétköznapi felhasználásra valószínűleg bőven elég lesz. Mindezt egy 3000mAh-es akkumulátor látja el árammal, és a Huawei azt ígéri, hogy a beépített szoftveres trükköknek hála remek üzemidőre számíthatunk. 

És, ha már szoftver: természetesen az Android 8.0-át kapjuk meg, a Huawei saját, EMUI 8-as felületével. Ez egyrészt rendelkezik azokkal a gépi tanulásos funkciókkal, melyek figyelik a felhasználó szokásait (például, hogy jellemzően egy alkalmazás után melyik másik alkalmazást szoktuk megnyitni), és ennek megfelelően optimalizálja a rendszert, így még hosszú hónapok és rengeteg telepített app után is fürge marad a készülék. Ráadásul a rendszer odafigyel arra is, hogy tisztogassa magát a nem szükséges fájloktól, és töredezettség-mentesen tartsa a háttértárat, amivel elméletileg további sebesség nyerhető hosszabb távon.

A Huawei P Smart február 9-én kerül a hazai boltok polcaira és a webáruházakba fekete, arany és kék színekben, 89 990 javasolt bruttó fogyasztói áron. A készülék a kiskereskedelmi partnerek és a szolgáltatók választékában is megtalálható lesz.

huawei psmartForrás: Huawei

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!