Ingyen processzorral segíti a vásárlókat az AMD

amd ryzen 5 2400g radeon vega processzor cpu
AMD Ryzen 5 processzor, integrált Radeon Vega videovezérlővel
Vágólapra másolva!
Piacra kerültek az új Ryzen processzorok, de a legtöbb régi alaplapban nem indulnak.
Vágólapra másolva!

A hét elején többek közt Magyarországon is piacra került az első kettő Radeon Vega integrált grafikus vezérlővel is rendelkező, asztali számítógépekbe szánt AMD Ryzen processzor. A tesztek alapján a termékek kiemelkedő ár-érték aránnyal bírnak, az olcsóbbik Ryzen 3 2200G olyan bruttó 33 ezer forint, míg a drágábbik Ryzen 5 2400G körülbelül 52 ezer forint környékén kapható.

AMD Ryzen 5 processzor, integrált Radeon Vega videovezérlővel Forrás: AMD

További jó hír, hogy a processzorok használhatóak az összes eddig piacra került AM4 tokozású alaplapban, azonban ehhez először telepíteni kell az alaplapok legújabb BIOS-frissítését.

Aki egy meglévő alaplapban cserélné le a tavaly vásárolt AM4-es processzorát valamelyik új modellre, annak nem jelent problémát a szükséges BIOS-frissítés telepítése. Másoknak viszont fog, hiszen egy darabig sajnos még újonnan is kaphatóak lesznek olyan alaplapok, amelyek gyárilag egy régi BIOS-szal vannak előtelepítve.

Ezek sajnos nem fognak életre kelni az új processzorokkal, ráadásul nagyon kevés modell támogatja a processzor nélküli BIOS-frissítést.

Ilyenkor az a teendő, hogy be kell tenni az alaplapba egy régebbi processzort, hogy elvégezhető legyen a BIOS-frissítés. Pusztán ilyen célból persze senki sem kíván egy másik központi egységet vásárolni, így érdemes az eladóhoz fordulni a problémával, talán ingyen is képes és hajlandó elvégezni a frissítést.

Alternatív módon az AMD most nagyvonalúan felajánlotta, hogy

hajlandó kölcsönadni a pórul járt vásárlóknak egy régebbi processzort a BIOS-frissítés elvégzésének idejére.

A jelek szerint konkrétan egy AMD A6-9500 modellre számíthatnak a vásárlók.

A processzor kérése egyszerű: ezen a weblapon ki kell tölteni a nevet és címet, majd az alatta lévő űrlapon meg kell adni a vásárolt CPU nevét, továbbá a dobozán olvasható Part Number és Serial Number kódokat. A Problem Description mezőben érdemes röviden ecsetelni a problémát (angolul), továbbá mindenképp be kell írni a „Boot kit Required" szöveget. Amennyiben az AMD jóváhagyja a processzor igénylését, akkor e-mailben küldi ki a további tudnivalókat és teendőket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!