[Frissítve] Kritikus biztonsági funkciót kap az Android

Intim, 5 jel, ami szerint csak a népszerűséged miatt van veled, selfie
Vágólapra másolva!
Csak az aktívan használt alkalmazás férhet majd hozzá a kamerákhoz.
Vágólapra másolva!

A Google Androidnak jó néhány kérdéses hasznosságú, de legalább potenciálisan veszélyes működési sajátossága van. Erre remek példa, hogy a háttérben futó alkalmazások minden további nélkül képesek hozzáférni a mobileszközök kameráihoz, ráadásul a kamerák eléréséről semmiféle tájékoztatást sem kapnak a mobilozók.

Forrás: Thinkstock

Talán meglepő módon a funkciót tudtunkkal eddig nem használták kémkedésre, azonban a Google szeretné, ha ez így is maradna. Az XDA Developers most kiszúrt egy kódmódosítást a talán májusban bemutatkozó következő Android főverzió forráskódjában, amellyel a vállalat meg fogja akadályozni, hogy a háttérben futó appok hozzáférhessenek a kamerához.

Kizárólag az aktívan használt, előtérben lévő program használhatja majd a képalkotó egységeket.

Néhány nappal ezelőtt már érkezett pár érdekes információ az Android P újdonságairól, azonban az újítások jókora részét a Google vélhetően képes lesz titokban tartani a rendszer bejelentéséig.

Frissítés: időközben kiderült, hogy ugyanez vonatkozik majd a mikrofon elérésére is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!