Ez a robot már megküzd az emberrel

2018.02.24. 13:28

A Boston Dynamics robotjai eddig is elég ijesztőek voltak. Nem azért, mert azt feltételeztük volna róluk, hogy bármi veszélyt jelentenének az emberiségre, hanem inkább azért, mert annyira ügyesek voltak, hogy az ember fejében mégiscsak megfordult: mi történne, ha ezek egyszer ellenünk fordulnának? Lenne bármi esélyünk?

Eddig azonban nem akadt arra példa, amikor a vállalat egy robotja megpróbált volna ellenállni az emberi befolyásnak. A Boston Dynamics nyilván minden robotját alaposan teszteli, amibe beletartozik az is, hogy egy ember különböző eszközökkel elkezdi vegzálni a gépet, miközben az a feladatát végzi. Elvégre a robotnak mindenre fel kell készülnie, olyan nem fordulhat elő, hogy valamilyen külső behatás akadályozza meg a munkája elvégzésében.

Itt még csak a robotikus társainak nyitja az ajtót a SpotMini.

A Boston Dynamics új videója azonban némileg tényleg ijesztő. Ezen a videón a SpotMini elnevezésű robot látható, aminek a „fejéből” lóg ki egy különálló kar, amivel mindenféle feladatot tud elvégezni. Jelen esetben például az ajtót kinyitni. Ezt a masinát egyébként néhány napja már láthattuk akció közben, amikor is kinyitotta az ajtót a többi robottársának, most azonban a  cselekmény közben, a cég egyik munkatársa elkezdte akadályozni a robotot.

További cikkek a rovatból:

A dolog eléggé látványos: egy hokiütővel próbálja lökdösni, megpróbálja rácsukni az ajtót, miközben a gép folyamatosan ellenáll, igyekszik egyensúlyban tartani magát, és továbbra is igyekszik elvégezni a feladatát. Ezután az ember egy, a robot hátára erősített pórázzal rántja vissza a négylábú szerkezetet, aminek következtében egy külső elem még le is szakad a masináról, de ennek ellenére az továbbra is működőképes marad.

Itt már azonban kemény abúzus éri az emberi részről.

A Boston Dynamics igyekezett leszögezni, hogy ez az egész teszt annak érdekében történt, hogy felkészítsék a robotot a különböző zavaró eseményekre, amik esetlegesen akadályozhatják a munkavégzését, és azt is egyértelművé tette a cég, hogy a „tesztelés nem irritálja vagy bántja a robotot”. Mintha csak egy igazi állatról beszélnénk, ami persze nem csoda, hiszen a SpotMini kinézete és mozgása valójában eszünkbe juttathat egy kutyát, amit éppen bántalmaznak.

A SpotMini eredeti, kevésbé hatékony verzióját egyébként 2016-ban mutatta be a vállalat, és már akkor is arról cikkezett a világsajtó, hogy mennyire hasonlít egy igazi állatra. Ott van például a feje, amiben különböző szenzorok kaptak helyet (és ami alapján azt hihetnénk, hogy nyolc szeme van), és amit sokszor úgy mozgat, mintha tényleg egy igazi kutya lenne. Ez alapján egyszerre ijesztő is, viszont akár egy Disney-rajzfilm főszereplője is lehetne, és simán el lehetne képzelni, hogy az emberek hű segítője, barátja lesz a 30 kilogrammos vas.

A SpotMini maga egyébként egy sokadig változata annak a robotnak, aminek a fejlesztését a Boston Dynamics már évekkel ezelőtt elkezdte. A korábbi, kicsivel nagyobb változata a Spot néven fut, amit ehhez hasonlóan már rendkívül stabilan megáll a lábán, annak ellenére is, hogy néhányan diszkréten megpróbálják oldalba rúgni. A masinát főleg felderítési és kimenekítési célokra hozták létre. Még azt is láthatjuk a videóban, hogyan képesek „falkában” működni, amikor két Spot próbál felmenni egy domboldalon, és amikor keresztezik egymás útját, az egyik finoman odébb löki a másikat.

A Spot talán még inkább cuki, mint ijesztő .

És akkor eljutunk odáig, hogy mind a Spot, mind pedig a SpotMini a BigDog nevű fejlesztésből indult ki. Ezt a Boston Dynamics eredetileg az amerikai hadsereg számára készítette különböző, pontosan meg nem nevezett feladatokra, azonban hamar kiderült, hogy éles körülmények között egész egyszerűen túl hangos a robot, és hamar felhívja magára, valamint az emberi társaira a figyelmet.

Hiába volt tehát hatalamas teherbírású és rendkívül stabil a BigDog, ha egyébként alapvetően egy benzinmotorral működött. Ezt követően állt át a Boston Dynamics a tisztán elektromos meghajtású modellekre, amik ugyan már halkabbak, de még mindig nem eléggé, ráadásul messze nem rendelkeznek akkora teherbírással.

A BigDog úgy hangzik, mintha egy hatalmas méhkas lenne körülötte.

De még mindig nem érkeztünk el a Boston Dynamics talán legfurcsább robotjáig. A Handle néven futó gépet ugyanis maga a vállalat igazgatója is „rémálomszerűen ijesztőnek” nevezte, és ez nem is csoda. Egyfajta hibridről van szó ugyanis, ami a felső végtagjai helyén két kart, a hátsó végtagjai helyén pedig két kereket hord.

Ez azt eredményezi, hogy amikor viszonylag sima a talaj, akkor a kerekeken tud elég nagy sebességgel gurulni, ha pedig keményebb terepre érkezik, akkor leereszti a két mellső lábát, melyek segítségével tulajdonképpen bármin át tud mászni. Viszont azzal, hogy lecserélték a hátsó végtagokat kerekekre, nem csak a sebességén tudtak növelni a fejlesztők, hanem jelentősen le is egyszerűsítették az egész konstrukciót, hiszen így összesen csak tíz „ízülettel” rendelkezik.

A Handle tényleg nagyon ügyes .

Aztán persze az evolúció végén ott van a kizárólag kétlábú, humanoid kinézetű Atlas, ami nem csak, hogy a két karjával képes tárgyakat mozgatni, pakolni, meg úgy egyébként vidáman sétálni fel-alá, hanem egészen komoly akrobatikus képességekkel is rendelkezik.

Például tud hátrafelé szaltózni. Szóval, ha bárkiben felmerülne a kérdés, hogy a robotok ki tudnának-e váltani, vagy le tudnának-e győzni minket, akkor a válasz egyre inkább az, hogy igen.

 Az Atlas pedig lassan elindulhat az olimpián.