Nem kell az iPhone az androidosoknak

apple iphone 7 ios teszt bemutató plus 3d touch force touch taptic
Rendkívül tükröződik, szép, de haszontalan
Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb gondot jelenthet az Apple számára az átcsábításuk.
Vágólapra másolva!

Közismert tény, hogy az Apple iPhone vásárlói rendkívül hűségesek mind a gyártó készülékeihez, mind pedig a rajtuk futó szoftverekhez. Most kiderült, hogy a Google Android közönsége sem kutya ilyen szempontból, a Consumer Intelligence Research Partners (CIRP) adatai alapján az elmúlt két évben az USA-ban már lojálisabbak voltak a rendszerhez, mint az iPhone-t használók az iOS-hez.

Forrás: Origo

A sajnos csak 500 fős mintán alapuló, negyedévenként elvégzett kutatás szerint 2016 januárja és 2017 decembere között a Google Androidot futtató mobilokkal rendelkezők az új mobil vásárlásakor

89-91 százalék közti arányban vettek újból androidos készüléket,

míg az iPhone-t használók 85-88 százalékos arányban maradtak hűségesek az Apple-höz.

Mint a lenti ábrán is látható, az Android iránti lojalitás egyáltalán nem új keletű dolog, valójában 2015 óta az összes negyedévben lepipálta ilyen szempontból az iOS-t.

Az elmúlt két évben az Android rendszerű mobilt használtak 89-91 százaléka vásárolt újból androidos telefont Forrás: Consumer Intelligence Research Partners

A CIRP szerint az operációs rendszerek magas felhasználómegtartási szintje részben abból fakadhat, hogy az idők folyamán a felhasználók „belakják" a platformokat, például pénzt költenek az áruházaikban található alkalmazásokra.

Az alternatív rendszerű mobilra való átváltáskor elvesznének ezek a befektetések, amit el kívánnak kerülni a mobilozók.

Érdemes szót ejteni még arról is, hogy új Apple iPhone-t nem igazán lehet olcsón vásárolni, míg az androidos készülékek az összes létező árszegmenst lefedik, ez pedig erősen torzítja, félreérthetővé teszi a fenti statisztikát.

Akik pusztán anyagi okból nem képesek androidos mobil helyett iPhone-t vásárolni, azok csak kényszerűségből „hűségesek" az Androidhoz.

A statisztikák által nem részletezett ok-okozati összefüggések ellenére az Apple számára semmiképp sem jó hír az androidosok magas lojalitási értéke, különösen hosszú távon nagyon megnehezítheti az újabb ügyfelek iPhone megvételére való rábírását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!