Gyorsan nő hazánkban az esport népszerűsége

Esport, The International 6, twitch tv, sling tv
Vágólapra másolva!
Van hova felzárkóznunk, de idén 18%-kal emelkedhet az érdeklődők száma.
Vágólapra másolva!

A PayPal és a SuperData kutatása szerint Ázsia és Észak-Amerika meghódítása után Európában is gyors tempóban nőhet az esport iránt érdeklődők száma. A becslések szerint a kontinensen idén 325 millió dolláros üzletté válik az esport, a magyar piac értékét 665 ezer dollárra prognosztizálják az elemzők.

Forrás: Wikimedia Commons

Az esportból származó bevételek tekintetében a kutatásban résztvevő országok közül Oroszország 2017-ben 38 millió dollár összeggel vezető szerepet töltött be, míg az európai piacok bevételeinek teljes összege 253 millió dollárt volt.

Forrás: Paypal / Superdata

Európában jelenleg 576 ezer dolláros 2017-es bevétellel Magyarország a legkisebb piac, de a szakértők 2018-ra a piac értékének 16%-os növekedését prognosztizálják. Ez a növekedési ráta alacsonyabb, mint a 2017-es európai átlag (29%), de magasabb olyan országokénál, mint például Olaszország (15%), vagy Írország (5%). Az európai esportból származó összbevétel 2018-ban várhatóan eléri a 325 millió dollárt.

Forrás: Paypal / Superdata

Európában az esportban körülbelül 27 millió ember, Magyarországon 379 ezer fő vesz részt. Az elemzők szerint minden piacon további növekedésre lehet számítani, ami alól Magyarország sem kivétel: hazánkban az esport közönsége 2017-hez viszonyítva 2019 végéig várhatóan 36%-kal nő, míg az európai átlagos növekedés várhatóan 21% lesz.

Forrás: Paypal / Superdata

Az esportot általában a fiatalabb korosztályhoz kötik, így nem meglepő, hogy a magyar esport közönség 37%-a 18-24 éves korosztályból kerül ki, míg 23%-kal a második legnagyobb korcsoport a 25-34 évesek. A kutatás szerint ugyanakkor, bár elenyésző számban, de az 55 év feletti korosztályban is akadnak érdeklődők (4%).

Forrás: Paypal / Superdata

Bár az esportot és videojátékokat általában a férfiak időtöltéseként tartják számon, úgy tűnik, a piac növekedésével egyre nő a nemek közötti egyenlőség is. 2017-ben a magyar esport közönségének 18%-a volt nő, ami megegyezik az európai átlaggal. A nők aránya Svédországban a legmagasabb, ahol az esport közönség 25%-át teszik ki. A nők legkevésbé Bulgáriában (11%), Olaszországban (12%), és Spanyolországban (13%) érdeklődnek az esport iránt. A kutatás szerint a Egyesült Arab Emírségekben a közönség 14%-át teszik ki nők.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!