Az utolsó simításokat végzik a Windows 10 tavaszi frissítésén

microsoft surface precision mouse windows 10
Microsoft Surface Precision Mouse
Vágólapra másolva!
Már vízjel sincs a pénteken kiadott előzetes változat Asztalán.
Vágólapra másolva!

A Windows 10-es számítógépeket használóknak ideje lelkileg felkészülniük az operációs rendszer következő gigafrissítésének érkezésére, még ha látszólag csupán fél órát is vesz majd igénybe a telepítése. A Spring Creators Update április során válik majd elérhetővé a felhasználók számára, amiből sejthetően a Microsoft már tényleg a legutolsó simításokat végzi a rendszeren.

A kép csak illusztráció Forrás: Microsoft

Az önkéntes tesztelőknek most pénteken kiadott legújabb előzetese csupán egyetlen builddel újabb az előző verziónál, ráadásul egyetlen különbség van a kettő között: a build 17128 jelzésű változatban már nem jelenik meg az Asztal jobb alsó sarkában a vízjel, miszerint előzetes Windowsról van szó.

A Windows Insider program vezetője külön kiemelte, hogy ettől függetlenül

nem ez a rendszer végleges változata.

Dona Sarkar szerint jön még előzetes verzió a Spring Creators Update-ből, házon belül jelenleg pont a következő build hibajavításait tesztelik. Viszont a pénteki build tisztán is telepíthető lesz, a jövő hét elején érkezik majd meg belőle az ISO-képfájl.

Az új build kiadásával párhuzamosan bemutatkozott a Cortana Show Me alkalmazás is, ezt már tesztelhetik az előzetest futtatók. A Microsoft Áruházból letölthető app a Windows 10 kezelésének az elsajátításában segít, jelenleg 15 témában képes angol nyelvű tájékoztatás adni:

  • Hogyan lehet frissíteni a Windowst?
  • Miként ellenőrizhető, hogy telepítve van-e egy alkalmazás?
  • Hogyan lehet eltávolítani az alkalmazásokat?
  • Hogyan változtatható meg az Asztal háttérképe?
  • Hogyan kapcsolható be a repülős üzemmód?
  • Hogyan változtatható meg a kijelző fényereje?
  • Hogyan adhatóak a géphez a közeli nyomtatók és szkennerek?
  • Hogyan változtathatóak meg az alapértelmezett alkalmazások?
  • Hogyan változtatható meg a kijelző felbontása?
  • Hogyan kapcsolható ki a Windows Defender Security Center?
  • Hogyan futtatható egy biztonsági ellenőrzés?
  • Hogyan változtathatóak meg a WiFi beállításai?
  • Hogyan változtathatóak meg a PC energiabeállításai?
  • Hogyan párosíthatóak Bluetooth-eszközök a géphez?
  • Hogyan ellenőrizhető a Windows verziója?

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!