Már a Playboy is törölte saját Facebook oldalát

Amazon Original Series "American Playboy: The Hugh Hefner Story" Premiere Event GettyImageRank3 Arts Culture and Entertainment Celebrities Film Industry
2013: Ashley Doris
Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy lesz a #DeleteFacebook mozgalom vége, de úgy látszik, hogy újabb nagy nevek csatlakoznak az ügyhöz.
Vágólapra másolva!

Azt követően, hogy Elon Musk letörölte Facebookról a SpaceX és a Tesla oldalait, hamarosan egy újabb nagyágyú csatlakozott a #DeleteFacebook hashtag alatt (újra) elindult kezdeményezéshez. Ez pedig nem más, mint a neves Playboy magazin. A lap közleménye szerint a Facebook aggályos adatkezelése miatt függesztik fel tevékenységüket a közösségi oldalon.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Charley Gallay

Mindez különösen azért érdekes, mert a Playboy még 2014-ben arról számolt be, hogy a Facebookon tudja elérni a legnagyobb közönséget. Ez persze nem volt véletlen: akkor fejezték be azt, hogy a lapban meztelen lányokat mutogatnak, hogy így szélesebb közönséghez szerettek volna eljutni. Ez nem igazán jött be, így azóta megint megy a meztelenség a magazinban.

Ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy a Tesla, a SpaceX és a PlayBoy továbbra is aktív az Instagramon, ami szintén a Facebook tulajdonában van, szóval ez az egész akció inkább egy ügyes pr-fogásnak tűnik.

A botrány miatt késik a Facebook saját okoshangszórója

Még tavaly lehetett először hallani arról, hogy a Facebook két új, saját fejlesztésű hardveren dolgozik. Ezek közül az egyik egy laptop-méretű képernyővel felszerelt, videós tartalmakra kihegyezett holmi lesz, míg a másik egy olyan okoshangszóró, mint például az Amazon Echo, vagy a Google Home.

Ezeken a Facebook saját, egyelőre nem nem nevezett mesterséges intelligenciás asszistense futna. Úgy lehetett tudni, hogy mindkettőt a májusi F8 fejlesztői konfereicán mutatták volna be, és még idén megjelentek volna.

Ezekkel eleve nehéz helyzetben lett volna a Facebook, hiszen a felhasználók jelentős része már így is tart attól, hogy túl sokat tud róla a közösségi oldal, és nem biztos, hogy még az otthonuk egy részét is "átadták" volna a cégnek. A kirobbant adatkezelési botrány után azonban nyilvánvaló, hogy a Facebook most egy darabig nem fog próbálkozni ezzel az egésszel.

A magyar Playboy marad a Facebookon

A magyar Playboy továbbra is elérhető lesz a Facebookon. A Marquard Media gondozásában megjelenő férfimagazin értékes rajongótáborral rendelkezik a legnépszerűbb közösségi oldalon, és a kiadó célja, hogy továbbra is minél több fronton érdekes tartalmakkal szolgálja ki a rajongókat, olvasókat. A hivatalos oldal ide kattintva érhető el.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!