Késik a Windows 10 idei első óriásfrissítése

windows 10 fall creators update timeline
A Windows 10 Fall Creators Update utáni frissítésben debütál a Timeline funkció
Vágólapra másolva!
Eredetileg most kedden szerették volna kiadni a Spring Creators Update-et.
Vágólapra másolva!

A Microsoft ütemtervének megfelelően nemrég gyakorlatilag elkészült a Windows 10 idei első gigantikus frissítése, a 1803-as verziószámot kapott Spring Creators Update. Eddig arra számítottunk, hogy a rendszer április közepe táján válhat majd elérhetővé a széles publikum számára, azonban ehhez képest eddig még az elkészültét sem jelentette be a Microsoft, nemhogy a konkrét kiadási dátumát.

Forrás: Microsoft

A remek informátorokkal rendelkező Zac Bowden most fényt derített arra, hogy mi folyik a vállalatnál: a Windows 10 előzeteseit nyilvánosan tesztelők jóvoltából a Microsoft a legutolsó pillanatban azonosított egy komoly hibát a rendszerben. Nem tudni, hogy milyen bugról van szó, de az illetékesek úgy döntöttek, hogy a javításáig elhalasztják a Spring Creators Update eredetileg tegnapra tervezett kiadását.

A Windows Central írójának értesülései szerint a hiba javítása és az extra tesztelés miatt akár néhány hetet is csúszhat a Windows 10 Spring Creators Update elérhetővé tétele. A kiadásának elhalasztása jó ötlet volt a cég részéről, hiszen így eggyel kevesebb súlyos problémával szembesülhetnek majd az óriásfrissítést telepítők. Szerencsére senki számára sem fontos, hogy minél előbb megjelenjen a rendszer, az elméletileg októberben megjelenő utódjától eltérően nem hoz jelentős újdonságokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!