Újból odacsapott az AMD az Intelnek

amd ryzen pinnacle ridge zen+
Megjött az AMD Ryzen processzorok második generációja
Vágólapra másolva!
Bemutatkoztak a második generációs Ryzen processzorok.
Vágólapra másolva!

Péntek délután az AMD bejelentette a második generációs Ryzen processzorait. Az asztali számítógépekbe tervezett központi egységek néhány kisebb tweakeléstől eltekintve a tavalyi modellek, azonban 14 helyett már 12 nanométeres gyártástechnológiával készülnek. A váltásnak köszönhetően az elődeiknél olyan 10 százalékkal magasabb órajeleken működhetnek.

Megjött az AMD Ryzen processzorok második generációja Forrás: AMD

Ugyan a Zen+ mikroarchitektúrájú új processzorok egy BIOS-frissítés után az összes eddig piacra dobott AM4 foglalatos alaplapban használhatóak lesznek, azonban a bejelentésükkel párhuzamosan az AMD leleplezte az új felső kategóriás alaplapi lapkakészletét is. Az X470 chipset energiahatékonyabb a tavalyi X370-nél, a legnagyobb érdekességét pedig StoreMI néven emlegetett háttértárkezelési technológia jelenti.

Ez az újítás az AMD jövőben bemutatkozó, megfizethető 400-szériás lapkakészleteiben is elérhető lesz.

A második generációs AMD Ryzen processzorok
TípusMagok / SzálakÓrajelL2 cacheL3 cacheTDPBruttó árGyári hűtő
Ryzen 7 2700X8 / 163,7 - 4,3 GHz4 MB16 MB105W319 euróVan
Ryzen 7 27008 / 163,2 - 4,1 GHz4 MB16 MB65W289 euróVan
Ryzen 5 2600X6 / 123,6 - 4,2 GHz3 MB16 MB95W225 euróVan
Ryzen 5 26006 / 123,4 - 3,9 GHz3 MB16 MB65W195 euróvan

Az Intel Optane ellenfelének szánt StoreMI lehetővé teszi, hogy a felhasználók összefűzzenek egy SSD-t és egy merevlemezt, a művelet után a két különálló egységet egyetlen meghajtóként látja az operációs rendszer.

A StoreMI drivere automatikusan az SSD-re mozgatja a gyakran elért fájlokat, így a PC tipikus hétköznapi használata során mindig nagyon gyorsak lesznek a fájlműveletek. További érdekesség, hogy a felhasználók opcionálisan akár 2 GB rendszermemóriát is hozzárendelhetnek a StoreMI-konfigurációjukhoz: ez gyorsítótárként funkcionál, és tovább gyorsítja a működést.

A StoreMI használatával a vásárlók olcsón és maceramentesen kapnak SSD sebességet és nagy tárhelyet.

Sajnos a processzorok és a StoreMI technológia teljesítményéről egyelőre nem beszélhet senki, április 19-én jelenhetnek meg az első független tesztek. Ez kicsit fura annak fényében, hogy a mai naptól kezdve mind az új processzorok, mind pedig az X470 chipsetes alaplapok előrendelhetőek, a bolti forgalmazásuk az említett napon kezdődik majd meg.

Ettől függetlenül az új Ryzen processzorok valószínűsíthető teljesítményét, továbbá a vártnál kissé alacsonyabb áraikat figyelembe véve nagyon úgy tűnik, hogy az Intel bosszúságára kiemelkedő ár-érték arányú termékkel állt elő az AMD.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!