Nem használhat Androidot a ZTE?

ZTE Axon 7
ZTE Axon 7
Vágólapra másolva!
Az már biztos, hogy a Qualcommtól hét évig semmit sem vásárolhat a cég.
Vágólapra másolva!

Hihetetlenül nagy zűrbe keveredett az Egyesült Államokban a ZTE, miután tavaly bevallotta, hogy fedőcégeken keresztül amerikai vállalatoktól származó alkatrészeket és termékeket exportált a kereskedelmi blokád alatt álló Észak-Koreába és Iránba. A szabálysértésért 1,2 milliárd dolláros gigabírságot kapott a vállalat, ráadásul az egyesült államokbeli illetékesek szóvá tették, hogy az ígéretétől eltérően a cég nem bocsátotta el az illegális kereskedelemért felelősnek kikiáltott 35 alkalmazottját.

ZTE Axon 7 Forrás: Kārlis Dambrāns / Flickr

A fenti pénzbírság még csak a kisebbik gondot jelenti a világ hetedik legnagyobb mobilgyártója számára, ugyanis az már biztos, hogy a következő hét évben nem vásárolhat amerikai vállalatoktól származó alkatrészeket. Példának okáért ez azt jelenti, hogy egészen 2025-ig a cég nem tehet Qualcomm Snapdragon rendszerlapkát a telefonjaiba, vagy nem védheti Gorilla Glass üveggel a kijelzőket.

Ez súlyos érdeksérelem a ZTE számára, hiszen a büntető tiltások miatt sokkal nehezebb lesz versenyeznie a középkategóriás és felsőkategóriás okostelefonok piacán.

Most nagyon úgy tűnik, hogy ezzel nem ért véget a leszámolás: a Reuters beszámolója szerint az USA kereskedelmi minisztériuma és távközlési hatósága is olyan szabálymódosítások javaslataival állt elő, amelyek egyrészt nehezebbé tennék a ZTE számára termékeinek egyesült államokbeli értékesítését, másrészt pedig akár a Google Android használatát is lehetetlenné tennék számára.

A ZTE tavaly világszerte 46,4 millió okostelefont értékesített, ezek mindegyike Google Androidot futtatott.

Egyelőre nem világosak a részletek, de az Android nyílt forráskódja miatt elképzelhető, hogy az ZTE tulajdonképpen továbbra is használhatná a rendszert. Viszont a Google zárt forrású szoftvereit már nem telepíthetné a telefonjaira, azaz például a Play Áruház helyett alternatív programboltot kellene használnia az eszközökön.

Ez a kínai piacon még nem lenne óriási probléma, de

a nemzetközi piacon lenullázhatná a vállalat mobileladásait.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!