Így néz ki a Chrome frissített felülete

google chrome böngésző
Valamikor az ősz táján válhat általánosan elérhetővé a Google Chrome frissített felülete
Vágólapra másolva!
Kissé az előző Firefoxra hasonlít a böngésző új ruhája.
Vágólapra másolva!

Nemrég már beszámoltunk a hírről, miszerint a Chrome tizedik születésnapjának apropójából a Google frissíteni kívánja a böngésző felületét. Az új kinézet most csendben tesztelhetővé vált az alkalmazás korai előzetes kiadásában, bár egyelőre még manuálisan kell aktiválni.

Valamikor az ősz táján válhat általánosan elérhetővé a Google Chrome frissített felülete Forrás: Origo

A jelek szerint a ráncfelvarrás csak a böngésző felső részét érinti, ami nem meglepő, hiszen az elmúlt olyan egy évben a különféle beállítólapok és panelek már jelentős ráncfelvarráson estek át. Érzésünk szerint a Chrome új kinézetének leginkább megosztó eleme a fülek kinézete lesz,

nagyon hasonlítanak a Firefoxban korábban használt dizánjra.

Ezen túlmenően az egyetlen érdemi változás, hogy a felhasználói profilok váltására kitalált gomb lekerült a címsorból a főmenü mellé, a telepített bővítmények ikonjai pedig ettől balra jelennek meg.

A felület kipróbálásához először telepíteni kell a Chrome előzetes verzióját (ez nem fér hozzá a gépre már telepített stabil Chrome adataihoz), majd

  • be kell másolni a címsorába chrome://flags/#top-chrome-md szöveget és le kell ütni az Entert,
  • a sárgával kijelölt rész lenyíló menüjében ki kell választani a „Refresh" opciót,
  • végül pedig alul rá kell kattintani a kék „Relaunch Now" gombra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!