A világ legjobb kamerás mobilja

2018.05.09. 21:26

Szóval, itt van nekünk a Huawei új csúcskészüléke, a P20 Pro, és természetesen azt várjuk tőle, hogy szuper legyen. Elvégre tudjuk, hogy a Huawei az utóbbi egy-két évben alaposan felzárkózott a rivális nagyágyúk mellé, nem ritkán le is hagyta azokat, csak jellemzően sokkal kedvezőbb áron. Hiába hangzik sokak számára még mindig túl "kínaian" a cég neve, ez már rég nem az, amit kínai gagyinak nevezünk.

Kicsit csúnya, de javíthatunk rajta

Első ránézésre azonban az elvárt nagyszerűség nem jön át. Sőt, kinézetre ez a telefon egy katyvasz. Az elejét természetesen a kijelző uralja, azonban az iPhone X által behozott divatot másolva találunk felül egy bevágást, a képernyő pedig kikanyarodik a sarkokig. Csak éppen ezzel együtt is még egy méretes káva maradt ott, meg egyébként mindenhol máshol is, szóval egyáltalán nincs meg az az érzés, amit mondjuk a Galaxy S9 át tud adni, hogy szinte semmit nem látunk a kijelzőn kívül.

Márpedig más mentség nem nagyon a bevágásra, mint az, hogy el akarják hitetni velünk, hogy itt már az egész elülső rész kijelző. Ez azonban a P20 Prónál eleve bajosan menne, alul ugyanis megmaradt egy nagyobb, kávás rész, ahová az ujjlenyomat-olvasót tették. Ez az ujjlenyomat-leolvasó természetesen home gombként is funkcionál, azonban más Huawei és Honor telefonokkal ellentétben mellette nem található meg a vissza és multitask gomb, hanem azok eggyel feljebb, már a kijelzőn léteznek, virtuális gomb formájában.

Forrás: Origo

Számomra egyszerűen érthetetlen ez az egész. Olyan, mintha az előlapot három különböző ember tervezte volna, és mindhárom mást gondolt ideálisnak. A hátlap teljesen üvegből készült, és persze nagyon szép (meg csúszós és gyűjti az ujjlenyomatokat), viszont alaposan kitüremkedik belőle a három kamerát magában foglaló sziget, ami így nemcsak sérülékenyebbé teszi, de hihetetlen mértékben gyűjti a koszt is maga köré. 

Persze meg lehet szokni mindezt, és funkcionális szempontból az előre rakott ujjlenyomat-olvasó nyilván jobb, mintha hátra került volna, ha pedig tokban használjuk a készüléket, akkor a hátsó kamerasziget sem fog kilógni többé. Meg persze az egyértelmű, hogy a felhasznált anyagok minősége kiváló, az első-hátsó üveget középen alumínium fogja össze, az összeszerelés minősége pedig gyakorlatilag tökéletes.

És nyilván maga a kijelző szuper. Egy elég furcsa felbontású 2244x1080-as OLED képernyőről beszélünk, kiváló fényerővel és színekkel. A felbontás azért ilyen, mert a képaránya (még furcsább módon) 18,7:9-es, vagyis hosszabb, mint a mostanában divatos 18:9-es kijelzők. Ez persze a felső bevágás miatt van, hiszen így a szélesvásznú tartalmakba sem zavar bele. Mindenesetre ezek a hosszú kijelzők kifejezetten hasznosak tudnak lenni, ha az osztott képernyős működésre rászokunk, hiszen ilyenkor egy alkalmazást fel tudunk tolni például a kijelző felső harmadába, és alul még mindig marad egy bőven használható, átlagos okostelefonnyi helyünk. A YouTube-nál például nagyon bevált, hiszen az a nálunk egyáltalán nem elérhető YouTube Red előfizetés nélkül nem hajlandó a háttérben működni. Így viszont osztott képernyőn el lehet tenni felülre (vagy alulra, ízlés szerint), és miközben hosszú rádióműsorokat, vagy közvetítéseket nézünk, vidáman lehet böngészgetni vagy facebookozni.

Forrás: Origo

Egyébként maga a bevágás a menüből elrejthető, amivel egy sokkal klasszikusabb kinézetet kapunk, viszont a felső állapotsor még mindig ott marad a notch két oldalán, amivel így tulajdonképpen helyet spórol nekünk a hasznos kijelzőterületből. Sőt, tovább spórolhatunk, ha az ujjlenyomat-olvasó home gombra állítjuk be a navigációt (ezen jobbra-balra húzkodva teljesen használható a rendszer), és a virtuális navigációs gombokat eltüntetjük. De persze ezt nem mindenki akarja megszokni, a három különálló gomb valahol azért mégis kényelmesebb.

Az igazi kamerafon

Persze, az apróbb hibák és a kinézetbeli vélemények eltörpülnek amellett, amire ez a telefon a kamerájával képes, ilyen apparátust nem láthattunk még felvonulni egy készülékben. Kezdjük a hátuljával, ahol a kis szigetben három egység kapott helyett: a főkamera egy 40 megapixeles színes modul F/1,7-es apertúrával, ami mellé bedolgozik egy 20 megapixeles monokróm, valamint egy 8 megapixeles, háromszoros optikai zoomot lehetővé tévő egység.

Igen, a megapixelszámok hihetetlenül durván hangzanak, de azért egy-két dolgot meg kell említeni. Az egyik, hogy tényleg készíthetünk hatalmas, 40 megapixeles fotókat, de ennek leginkább csak kiváló fényviszonyok mellett van bármi értelme. A legtöbb felhasználónak vélhetően nincs szüksége ekkora képekre, és tudja ezt a Huawei is, így alapból a készülék 10 megapixeles képeket készít, amihez 2x2 pixelnyi információt húz össze egyetlen pixelbe, ami mellé az okostelefonok között rekordnak számító, 102400 ISO értékű fényérzékenység társul.

Forrás: Origo

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogyha egy fotózáshoz túlságosan nem értő felhasználó magára hagyja a készüléket, és nem kezd el turkálni az egyébként elérhető profi beállítások között, akkor a telefon elképesztően jó képeket készít, majdhogynem függetlenül a fényviszonyoktól. Ebben persze segítségünkre lesz a mesterséges intelligencia is, ami azonnal felismeri, mit is akarunk fotózni, legyen szó kutyáról, növényről, ételről vagy éppen emberről, és ennek megfelelően kalibrálgatja a kamera értékeit. Profi fotósoknak ez annyira nem fog bejönni, mert hajlamos alaposan babrálni a színekkel, mindenki más azonban csak a nagyon látványos és szép végeredményt fogja észrevenni.

Egyébként a 8 megapixeles kamera háromszoros zoomja is csak a 10 megapixeles módban működik, valamint elérhető a Huawei és Honor készülékeken már egy ideje alapnak számító hibrid zoom is, amivel összességében ötszörös nagyítást érhetünk el. Ilyenkor már persze nem tiszta optikai zoomról beszélünk, hanem a három lencse adatait kombinálja össze a rendszer egy végleges képpé, de a végeredmény még így is nagyon meggyőző.

Nézegessen a Huawei P20 Pro kamerájával készült képeket! Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Origo

És persze az egész nagyon gyors: exponálási idő gyakorlatilag nincs, sőt, elérhető egy ultrafotó-funkció is, ami azt takarja, hogy az alvó állapotban lévő telefonnál a hangerő gombját kétszer megnyomva azonnal fotózhatunk, ami a Huawei szerint mindössze 0,3 másodpercet vesz igénybe.

Ezenkívül persze ma már nem maradhat ki a szuperlassított felvétel sem. A P20 Pro erre 960fps-sel képes 0,2 másodpercig. A dolog úgy néz ki, hogy elindítjuk a felvételt, amiből körülbelül 1 másodperc lemegy normális sebességgel, majd jön a belassított 0,2 másodperc, ami összességében 6 másodpercre nyúlik szét. Nem olyan használható, mint a Samsung megoldása, ami felvétel közben automatikusan elindítja a lassítást, ha valami akciót észlel, itt nagyon el kell kapnunk a pillanatot, de ha sikerül, akkor látványos lesz a végeredmény.

Végül pedig térjünk rá az előlapi bevágásban található kamerára. Ez is meglepően nagy, 24 megapixeles egység, amire vélhetően nemcsak jobb minőségű és nagyobb felbontású végeredmény érdekében van szükség, hanem mert ez felelős az arcfelismerésért is. Ugyanis azért ilyen kicsi a bevágás (például az iPhone X-szel szemben), mert itt nincsen mindenféle szenzor, pusztán a telefonáláshoz használt hangszóró és a kamera került oda. Ezzel együtt a P20 Pro gyorsan és megbízhatóan ismeri fel az arcunkat még szerényebb fényviszonyok között is, azonban a megoldás egyszerűsége miatt valószínűleg messze nem lesz olyan biztonságos, mint az iPhone X.

Hardveresen nincs miért szégyenkeznie

A P20 Próban a Huawei saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciára is felkészített központi egysége, a Kirin 970 teljesít szolgálatot. Ez nem újdonság, ugyanezt kaptuk meg a tavalyi Mate 10 Próban is, és ahogy akkor, úgy most is bőven elég erős bármilyen felhasználásra. Grafikus teljesítményben ugyan elmarad a Samsung Galaxy S9-féle vonaltól, de egyrészt ennek nem is kell akkora felbontású kijelzőt meghajtania, másrészt a Huawei nem törődik annyira a virtuális valósággal, harmadrészt pedig még így is annyira erős, hogy panaszra sosem lesz okunk.

A készülék egyébként nálunk 6GB memóriával és 128GB tárhellyel érhető el. Az előbbivel lekörözi a Galaxy S9-féle vonalat, az utóbbival pedig az abszolút élvonalba tartozik. Hacsak nem lövünk éjjel-nappal 40 megapixeles fotókat RAW-formátumban, akkor nem valószínű, hogy a tárhellyel valaha bármilyen problémánk lenne. Mint ahogy az akkuidőre sem panaszkodhatunk: a hatalmas, 4000 mAh-s kapacitású akkumulátor simán kibír egy nap nagyon intenzív használatot, a gyorstöltő pedig hamar visszatolja bele az elektronokat. A vezeték nélküli töltés azonban furcsa módon, az üveghátlap ellenére is kimaradt.

Galériánkban talál szép számmal esti fotókat is. A képeken látható vízjel egyébként ki/be kapcsolható.Forrás: Origo

Persze 2018-ban fontos helyzetjelentést tenni a jack csatlakozó meglétéről is. A helyzet pedig a következő: nincs.

A készülék természetesen a legfrissebb, Android 8.1-es rendszerrel érkezik, ami mellé szokás szerint a Huawei saját EMUI 8.1-es felülete társul. Ez még mindig nagyon egyszerű, letisztult és jól használható, habár néhány hasznos program mellett azért alapból kapunk némi szemetet is. 

A Huawei P20 Pro nálunk 269 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el, amivel elég közel került a Samsung Galaxy S9+-hoz. Ezért cserébe megkapjuk a jelenleg elérhető legjobb és legsokoldalúbb okostelefonos kamerarendszert, szuper hardvert, rengeteg tárhelyet, szép kijelzőt és prémium minőségű összeszerelést és anyaghasználatot. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez a készülék mindent tud, amit ma egy okostelefonnak tudnia kell, és azt is abszolút csúcsminőségben tudja, de igazán rákívánni a döbbenetesen jól sikerült, és most már kedvezőbb árú Mate 10 Pro után igazából csak a kamera miatt lehet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide