Lelepleződtek az új Android látványos fejlesztései

2018.05.09. 18:05

Még a mobilozással töltött idő csökkentésére is kerül egy eszköz a rendszerbe.

A felhasználók nevében másokat hívogató Duplex szolgáltatás, továbbá a Gmail mondatkiegészítő funkciója mellett többek közt az idén ősszel érkező Android második fejlesztői előzetese is bemutatkozott a Google I/O konferencián. A rendszert jelenleg „Android P" néven emlegeti a szoftvercég, de a végleges verziószáma szinte biztosan 9.0 lesz.

A Dashboard segíthet a felhasználóknak a mobilozási szokásaik áttekintésében és megváltoztatásábanForrás: Google

A márciusban elérhetővé vált első fejlesztői előzetes legfontosabb újdonságairól korábban már beszámoltunk, nézzük a második előzetes újdonságait! Az elsőre is látványos változtatás, hogy háromról kettőre csökkent a kijelző alján lévő virtuális kezelőgombok száma, a Google összevonta a kezdőképernyőt behozó gombot és a programváltó gombot.

Az új Androidtól kezdve a középen lévő gombra koppintva a Kezdőképernyőre léphetnek a mobilozók, míg a programváltó felületet a gomb enyhe felfelé tolásával hozhatják be. Van egy harmadik új gesztus is: a gombot hosszabban felfelé tolva az alkalmazások ikonjait tartalmazó felülethez férhetnek hozzá a felhasználók.

Amennyiben a telefonozók épp a Kezdőképernyőn vannak, akkor a felfelé tolásos műveletek elvégzéséhez nem muszáj először rányomniuk a középső gombra, a kijelző felületének szinte bármely pontjáról indíthatják a gesztusokat.

Megváltozott a programváltó felület is, az eddigi függőleges elrendezés helyett vízszintesen jelennek meg egymás mellett a futó alkalmazások. A felületen működnek a másolási és beillesztési funkciók is, így a mobilozók anélkül tudnak átmásolni valamit az egyik programból a másikba, hogy konkrétan váltogatniuk kellene köztük. Vagy legalábbis ez az elmélet, érzésünk szerint a kisebb betűméretű szövegek kijelölése gondot okozhat a felületen.

Vízszintessé vált a programváltó felületForrás: Google

Viszont jó hír, hogy a kijelző aljáról eltűnt programváltó gomb helyére kontextusfüggő gombok kerülhetnek, például a kijelző forgatását megakadályozó kapcsoló. Ez nagyon hasznos lehet például a videók lejátszásakor, hiszen az óvatlan fészkelődéskor visszaválthat fekvő tájolásról álló tájolásra a lejátszó, ezt meg lehet majd akadályozni a gyorsgombbal, nem kell majd a beállítópanelen keresgélni a kapcsolót.

Az Android P további jelentős újítása a Dashboard, amellyel a felhasználók megtekinthetik, hogy milyen gyakran és mennyit használnak egyes alkalmazásokat, továbbá általánosságban véve mennyit mobiloznak. Beállíthatják, hogy mennyit használhatják naponta az appokat, a napi időlimit letelte után pedig figyelmeztetést jelenít meg az Android, hogy ideje befejezni az app használatát. Mindennek az a célja, hogy a felhasználók jobban megértsék a mobilhasználati szokásaikat, könnyebbé váljon a telefonjukról való tudatos leszakadás.

Automatikusan releváns indítógombok kerülhetnek az indítófelületreForrás: Google

Végül érdekes, hogy az alkalmazások képesek lesznek extra gombokat tenni a programváltó felületre és a keresőfelületre. Ezek a gombok kontextusfüggőek, és ha jól értjük a helyzetet, akkor részben a felhasználói szokások alapján maga az Android fogja elhelyezni őket. Például a fülhallgató csatlakoztatása esetén bekerülhet a zenelejátszó programot elindító ikon programindító felületre, vagy ha a felhasználó rendszeresen beszél valakivel, akkor megjelenhet az adott személy hívását megkönnyítő gyorsgomb.

Végül megemlítendő, hogy a Google szerint az akkus üzemidő növelése érdekében az Android P minden eddiginél hatékonyabban kezeli majd a háttérben futó appokat, bár ezt minden évben megígéri a cég.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!