Bárcsak ne találták volna fel anyukám telefonját!

okostelefon caucasian chat children connect dark family friends gaming generation indoor internet kid like media message multi online people phone race racial school screen share smart social software technology together touch young
Megfelelő biztonsági beállítások nélkül a kicsik rövid idő alatt akár több százezer forintos is elkölthetnek virtuális játékokra.
Vágólapra másolva!
Iskolai dolgozatban leplezte le az általa legutáltabb tárgyat egy másodikos.
Vágólapra másolva!

A mobilfüggőség széles rétegeket érintő társadalmi probléma. Ettől függetlenül a sajtóban leginkább csak arról lehet olvasni, hogy specifikusan a gyerekek esetében mekkora kárt okozhat a túlzásba vitt telefonozás és közösségi hálózatozás, hogyan árthatnak ezek a mentális egészségüknek és a szociális fejlődésüknek.

Forrás: 123rf

Mindezek után kijózanító pofonként hat egy általános iskola második osztályos diák fogalmazása. Az egyesült államokbeli kisdiák tanítónője azt az utasítást adta a tanulóknak, hogy írjanak egy rövid fogalmazást az általuk legkevésbé kedvelt találmányról, és persze indokolják meg az ellenszenvüket. A tanárnő a facebookján osztotta meg a beadott fogalmazást.

Forrás: Jen Adams Beason / Facebook

Mondd el, hogy melyik találmányt nem szereted, és miért?
Ha el kellene mondanom, hogy melyik találmányt nem szeretem, akkor azt mondanám, hogy a telefont nem szeretem. Azért nem szeretem a telefont, mert a szüleim minden nap használják. A telefonozás néha egy nagyon rossz szokás. Gyűlölöm az anyukám telefonját, és azt kívánom, hogy bárcsak sosem lett volna neki. Ez az a találmány, amit nem szeretek.

Ami van ugyanilyen érdekes, hogy a Jen Adams Beason négy diákja is a telefont nevezte meg a leginkább utált találmányként a fogalmazásában. A Facebookon megosztott fogalmazást rövid idő alatt bő negyedmillióan osztották tovább, és persze hozzászólások is érkeztek bőven. Az egyiket a szintén tanítónőként dolgozó Abbey Fauntleroy írta: állítása szerint nemrég egy beszélgetés során kiderült, hogy osztályában ülő diákok mindegyike szerint

többet Facebookoznak a szüleik, mint amennyit a velük beszélgetnek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!