Érintéssel is lehet majd fizetni London utcai zenészeinél

utcai zenész street musician busker
Utcai zenész Londonban
Vágólapra másolva!
A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban.
Vágólapra másolva!

A brit főváros utcai zenészeinek támogatására létrejött Busk In London nevű szervezet és az iZettle svéd technológiai vállalat együttműködésével megvalósuló kezdeményezés keretében az előadók kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt. A szervezők szerint a projekt célja, hogy segítsen növelni a brit főváros utcai előadóinak bevételeit - írja a The Independent.

Utcai zenész Londonban Forrás: Donald Judge / Flickr

A kezdeményezés bejelentésekor Sadiq Khan, London polgármestere elmondta, "ahhoz, hogy London megőrizhesse státuszát mint globális zenei főváros, elengedhetetlenül fontos a jövő csillagainak támogatása".

- fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az új kezdeményezés révén még több londoninak lesz lehetősége támogatni a főváros "lenyűgöző és tehetséges" utcai előadóit.

Charlotte Campbell, aki teljes állásban utcai előadó, és részt vett a technológia kipróbálásában, elmondta, hogy az újítás jelentős hatással volt a bevételeire. "Soha ennyien nem adakoztak még, amikor énekeltem, és gyakran előfordul, hogy az emberek egymás példáján felbuzdulva jönnek oda és adakoznak".

A 2010-ben Stockholmban megalapított iZettle céget május közepén vásárolta meg 2,2 milliárd dollárért az amerikai PayPal online pénzügyi szolgáltató cég.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!