Indul a jogi háború a PUBG és a Fortnite között

playerUnknown's battlegrounds
PlayerUnknown's Battlegrounds
Vágólapra másolva!
Szerzői jogsértéssel és plagizálással vádolják az utóbbi fejlesztőjét.
Vágólapra másolva!

Kifejezetten ritka a fejlesztők vagy a kiadók közti pereskedés a videojáték-iparban, ami részben annak köszönhető, hogy gyakorlatilag mindenki lopja mások ötleteit. Emiatt hallgatólagosan úgy döntöttek a felek, hogy mindenki számára kifizetődőbb a szimbiózisban való élés; mondhatni egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek. Ha nagy néha pereskedés kezdődik, akkor szinte biztosan szerződések vélt vagy valós megsértése miatt történik, nem pedig valamiféle koncepcionális szellemi tulajdonnal kapcsolatos vita miatt.

PlayerUnknown's Battlegrounds Forrás: PUBG Corporation

A kivétel persze erősíti a szabályt: zöld utat kapott egy dél-koreai bíróságon a per, amely során a PUBG fejlesztője várhatóan jelentős kártérítést, továbbá a játékának módosítását próbálja majd kicsikarni a Fortnite fejlesztőjéből.

A PUBG Corporation szerint az Epic Games lényegében leklónozta a 45 millió példányban értékesített PlayerUnknown's Battlegrounds sikerjátékát, a művelet során pedig megsértette a szerzői jogait és plagizált.

– olvasható a felperes beadványában.

A Fortnite eredetileg egy fizetős tower defense játék volt, a fejlesztők a PUBG sikerét látva úgy három hónap alatt készítették el a free-to-play üzleti modellt használó battle royale játékmódját. A rövid idő alatt összedobott mód bejelentése során egyébként konkrétan említette is az Epic, hogy a PUBG sikerén felbuzdulva készült el a játékának ingyenesen játszható mellékága.

Sajnos nem világos, hogy a Fortnite Battle Royale hány aktív játékossal rendelkezik, azonban minden jel arra mutat, hogy folyamatosan és jelentősen nő a népszerűsége. Ezzel párhuzamosan a PUBG aktív játékosainak száma február óta durva csökkenésnek indult: a SteamCharts adatai alapján a csúcsot jelentő januárban naponta átlagosan még 1,58 millióan játszottak vele, ám az elmúlt harminc napban 909 ezerre mérséklődött az érték.

A helyzetet komplikálja, hogy a felperes és az alperes üzleti kapcsolatban állnak egymással, a PUBG Corporation ugyanis az Epic Games-től licenceli a játékában használt Unreal Engine motort.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!