Sebesség és biztonság - így frissülnek az Apple szoftverei

Vágólapra másolva!
Az Apple menetrendszerűen két rendezvényt tart meg egy évben. Az egyiket ősszel, ahol jellemzően az új hardvereket (telefonokat, laptopokat) jelentik be, a másikat pedig nyár elején. Ez utóbbi a mostani WWDC, ami egy többnapos rendezvény, kifejezetten azon fejlesztők számára, akik az Apple platformjaira dolgoznak. Ezzel együtt persze nem maradhat el a nagy sajtókonferencia sem, ahol az őszi rendezvénnyel ellentétben jellemzően szoftveres újdonságokat mutattak be.
Vágólapra másolva!

A WWDC 2018-on 77 országból voltak jelen fejlesztők, és kiderült, hogy a világon szerte összesen 20 millió fejlesztő foglalkozik azzal, hogy az Apple platformjaira készítsen programokat. Ezzel kapcsolatban Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója meg is jegyezte, hogy ez a világ legnagyobb online alkalmazásboltja, ami mellesleg jövőre 10 éves lesz. Ráadásul ebben a hónapban várhatóan egy újabb mérföldkövet érnek el: az alkalmazásboltban árult szoftverek után a fejlesztőknek visszaosztott pénz eléri majd a 100 milliárd dolláros álomhatárt.

Forrás: Anandtech

Ebben nem kis része van annak, hogy az Apple létrehozta a Switft nevű, saját programozási nyelvét, ami jelentősen leegyszerűsíti az alkalmazásfejlesztést a cég platformjaira. Persze igyekeznek is tolni az egészet az iskolákban: mostanra összesen már több tíz millió diák tanulja a Swift nyelvet a világ különböző oktatási intézményeiben. A végső céljuk az, hogy olyan könnyű legyen kódolni az Apple különböző eszközeire, mint használni azokat.

Új szintre hozza a teljesítmény az iOS

Craig Federighi, az Apple szoftverekért felelős vezetője gyorsan be is jelentette, hogy érkezik az iOS új verziója, a 12-es. Szokás szerint az Apple megmutatta, hogy míg pár héten belül az iOS felhasználóinak túlnyomó többsége már a legújabb, 11-es változatot használta, addig ez az Android esetében mindössze 8%. Mindenesetre az új iOS leginkább a sebességre és a hibák kijavítására koncentrál most, ami nem csoda, hiszen az előző verzió eléggé instabil volt. Az iOS 12 minden eszközre elérhető lesz, amire a 11-es, és minden gyorsabb lesz rajta:

hamarabb nyílnak meg az alkalamzások, gyorsabban jön elő a billentyűzet, ha gépelni akarunk, és a kamera alkalmazás is 70%-kal fürgébben nyílik meg, ha éppen fotóznánk.

Az iOS 12 alaposan beleerősít a kevert valóságba (AR) is, amihez egy teljesen új fájlformátumot hoztak létre a Pixar segítségével, ami megkönnyíti majd az alkalmazások fejlesztését és a különböző fájlok megosztását egymás között. Az Adobe is alaposan beleszállt a dologba, különböző szoftvereket nyújtanak majd a fejlesztőknek, amikkel szuper AR-es tartalmakat tudnak kínálni. De nagyon érdekes az is, amit az Apple kitalált: érkezik egy Measue (körülbelül "lemérés") nevű alkalmazás, amivel, nos, dolgokat mérhetünk le a telefon segítségével, így például a bőröndünket, vagy egy fényképet. Mindez igazából abszolút értékben nem újdonság, de ezúttal remélhetjük, hogy pontos is lesz.

Forrás: Anandtech

Az Apple frissítétette a kevert valósághoz tartozó fejlesztői készletét, az ARKit-et, ami ezzel a 2.0-ás verziószámra lépett. Ez egyrészt lehetőséget ad arra, hogy most már akár ketten is játsszanak egyszerre egy igazi asztal körül virtuális játékokkal, másrészt pedig a LEGO is alaposan rákapott a dologra, és készített egy szoftvert, amivel szintén a valódi asztalra "vetíthetünk rá" egy kisebb LEGO-városkát, lerakhatunk különböző szereplőket, aztán irányíthatjuk is őket. Ha ez a játék megjelenik kereskedelmi forgalomban (ami még ebben az évben várható), valószínűleg soha az életben egyetlen gyerek sem fogja tudni abbahagyni.

A Fotók alkalmazás is frissül, leginkább egyszerűbb keresési lehetőségekkel. Az elkészült képeket elemzés (gépi tanulás) alapján kategorizálja majd nekünk az iOS, így könnyebben megtaláljuk majd, ha a lefényképezett autóinkat szeretnénk megosztani a barátainkkal.

Ezzel néhány hónap késéssel, de behozta a lemaradását az Apple a legújabb androidos telefonokhoz képest.

Frissítette a vállalat az olyan alapvető alkalmazásait, mint a hírolvasó, a könyvolvasó, a tőzsde, és az autóban használható CarPlay, aminél a legnagyobb újdonság, hogy most már külsős partnerektől származú navigációs szoftvereket is tud futtatni, így végre elérhető a Google Maps és a Waze is.

A "ne zavarj" funkció még könnyebben használhatóvá válik, megadhatunk neki egyszerűen egy lejárati időt, ráadásul bekerül egy olyan lehetőség is, hogy "senki ne zavarjon, amíg alszom". Az utóbbi segítségével hiába érkezne éjszaka egy rakás üzenetünk és értesítésünk, ezeket reggelig nem fogja kijelezni a telefon. Magukat az értesítéseket pedig mostantól csoportosítani fogja az iOS, így könnyebben áttekinthetőek lesznek, és ha kell, akkor egyszerre egy egész csoportot odébb söpörhetünk.

Az Android érkező új verziójához hasonlóan az Apple is hozzáférhetővé teszi a részletes statisztikákat arról, hogy mikor, mennyit és hogyan használjuk a telefonunkat, mindezt alkalmazásaokra lebontva. Szintén a közelgő Androidhoz hasonlóan beállíthatunk limitációkat arra, hogy egy-egy alkalamzással mennyi időt tölthetünk el egy nap. Ez egyébként különösen hasznos lesz akkor, ha a gyerekeinket szeretnénk lekorlátozni.

Forrás: Anandtech

Hogyha a tavaly bemutatott animoji, vagyis az animált emoji nem lett volna bőven túl sok, akkor az Apple örömmel közölte, hogy egy új fogalmat vezett be: ez a "memoji". Vagyis az a fajta animoji, ami elméletileg némileg hasonlíthat is majd ránk, legalábbis, ha úgy rakjuk össze az előre tárolt hajstílusokból és kiegészítőkből a virtuális reprezentációnkat. De, ha már a kommunikációnál tartunk (elvégre a "memoji"-kat erre hasznájuk majd), a FaceTime is kapott egy nagy frissítést, mégpedig a csoportos beszélgetés lehetőségével: egyszerre akár 32-en (!) is dumcsizhatunk egyszerre.

Hasznos apróságokkal bővül az Apple Watch és az Apple TV

Az iOS 12-t követően Tim Cook vezérigazgató az Apple órájára terelte a szót. Úgy tűnik, az emberek továbbra is szeretik az eszközt: az okosórák között rendre az első helyen végez az elégedettségi felméréseken, és a tavalyi évben 60%-kal többet értékesítettek belőle, mint korábban. De mivel ez egy szoftveres rendezvény, természetesen a vállalat leginkább arról szeretne beszélni, hogy milyen újdonságokat tartogat a WatchOS.

Jól hangzik, hogy az óra most már nem csak a saját teljesítményünket követi, hanem kihívhatjuk a barátainkat is hetente, hogy próbáljanak meg felülmúlni minket az elégetett kalóriákat, vagy lefutott kilométereket tekintve. Az óra most már ismeri a jógát is, mint testedzési procedúrát (ezt leginkább a pulzusunk alapján tudja majd mérni), és egyébként automatikusan felismeri, ha elkezdünk edzeni, így nem kell attól aggódni, hogy elfelejtettük aktiválni az alkalmazást, ha például csak úgy, előre megfontolt szándék nélkül nekiállunk futni. Sőt, ha később aktiváljuk, visszamenőleg akkor is meg fogja tudni mondani, hogy valójában mikor kezdtünk el edzeni.

Forrás: Anandtech

Az eddigi telefonhívás és üzenetküldés mellé bekerül a walkie-talki lehetőség is, ami pontosan azt tudja, amit a neve sugall: kiválaszthatjuk a barátunkat (előzetes engedélyezés után), akivel beszélni szeretnénk, és rövid hangüzeneteket küldhetünk egymásnak.

A vállalat tavaly mutatta be az Apple TV 4K-t, aminek köszönhetően 50%-kal növekedett meg a kereslet az eszköz iránt. Ennek örömére már nem csak a képben élvezhetjük a legújabb techhológiát (a 4K-t és a HDR-t), hanem a hang tekintetében is, hiszen most már támogatja a Dolby Atmost. Ráadásul ehhez nincs is szükségünk rengeteg hangszóróra, amit valahogy be kell kábeleznünk a szóbában, elég lesz egy olyan soundbar, ami támogatja a Dolby Atmost.

Forrás: Anandtech

Az Apple TV mostantól kezdve fel fogja ismerni, hogy melyik szolgáltató hálózatán vagyunk, és a megfelelő csatornákhoz bejelentkezés nélkül, automatikusan hozzáférést ad. Ezen kívül a "képernyőkímélőnek" használható gyönyörű tájképek is számos új felvétellel és helyszínnel bővülnek, és most már egy kattintással meg is nézhetjük, hogy hol készítették őket.

Minden másnál biztonságosabb lesz a MacOS

Ahogy azt előre meg lehetett jósolni a kiszivárgott információk alapján, érkezik az Apple számítógépein futó operációs rendszer új verziója, a MacOS Mojave, és hogy azt szintén elére lehetett tudni, ezzel megérkezik végre a sötét mód (habár sokan abban reménykedtek, hogy ezt elhozzák iPhone-ra is, az végül nem történt meg). Ezt kifejezetten a profi felhasználóknak szánják: a felhasználói felület minden eleme elsötétül, így maga a tartalom, a lényeg sokkal jobban láthatóvá és áttekinthetővé válik.

Bevezettek egy új rendezési funkciót is arra, hogy a kaotikus asztalunkon egy gombnyomással rendezhessük az ikonokat akár tagek, akár fájltípusok, akár dátumok alapján. Ez kifejezetten hasznosnak tűnt a bemutató alapján, mint ahogy az új előnézeti funkció a fényképek, videók böngészésekor.

Forrás: Anandtech

Szintén nagyon jópofának tűnt az új screenshot funkció, amivel a képernyőmentéseket szeretné új szintre emelni az Apple: kivághatunk a képernyő bármelyik részéről egy szeletet, aminek a kicsinyített mása aztán megjelenik a jobb alsó sarokban, erre rábökve pedig azonnali szerkesztési lehetőségeket kapunk, de akár be is szúrhatjuk a képet egy másik dokumentumba.

De a legfontosabb talán, hogy az Apple alaposan ráfeküdt a biztonságra és a személyi adataink védelmére:

  • A macOS alapból teljesen elzárja majd az olyan adatainkat, mint a lokációnk, a fotóink, a naptárunk, a levelezésünk, vagy a böngészési történetünk. Ha egy alkalmazás ehhez hozzá szeretne férni, akkor ahhoz külön engedélyt fog kérni tőlünk.
  • Megnehezítik az adatgyűjtö cégeknek, hogy beazonosítsanak minket a digitális ujjlenyomatunk alapján. Itt olyan dolgokra kell gondolni, mint hogy az ilyen cégek megnézik, hogy milyen betűtípusok, vagy böngészős pluginek vannak telepítve a gépünkre, és ez alapján beazonosítják, hogy kik vagyunk. Na, erre mostantól nem lesz lehetőség, és az Apple eleve letiltja majd a régi, elavult böngészős plugineket.

Craig Federighi ezután feltette a kérdést, amit nekiszegeznek szinte minden nap: az Apple tényleg egyesíteni akarja a MacOS-t és az iOS-t? Erre a válasza egy teljesen egyértelmű NEM volt. Szerinte mindkét platformnak megvan a maga helye, és mindkettő a maga eszközein működik jól. Viszont annak igenis lenne helye, hogy a számos rendkívül hasznos iOS-es alkalmazásból egyre többet hozzanak át MacOS-re, ami az új szoftveres változtatásoknak köszönhetően minden korábbinál egyszerűbb lesz.