Ezek az appok megkönnyítik az életét. Vagy mégsem?

hydro, ivás, mennyit igyak?
Nyáron talán jól jöhet az app, ami az ivásra figyelmeztet.
Vágólapra másolva!
Bár számtalan hasznos konyhai alkalmazás létezik, néha a fejlesztőknek is meglódul a fantáziája. Tészta mennyiségét kiszámító, vízivásra emlékeztető appok helyett néha jobban tesszük, ha nem a telefonunkra, hanem a józan eszünkre bízzuk magunkat.
Vágólapra másolva!

Mennyi spagettit főzzek?

A beszédes nevű Spaghetti Measuring Tool nevű alkalmazás amellett, hogy tök felesleges, mentségére legyen mondva, hogy pontosan azt tudja, mint amennyit a neve ígér, és semmivel sem többet. Egy gyors kalibrálás után választhatunk, hogy hány főre tervezünk spagettit főzni, az alkalmazás pedig egy piros kört rajzol a képernyőre, pont akkorát, amekkora köteg száraz tésztára lesz szükségünk.

Annyira egyszerű, hogy az már gyanús Forrás: Origo

Feltéve persze, ha legfeljebb négy főre főzünk, és mindenki pont annyira éhes, amennyire az applikáció szerint lennie kell. A szósz elkészítéséhez sajnos már nem kapunk segítséget.

Mikor igyak?

A hidratálás nagyon fontos, különösen nyáron! Sokan azonban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a rendszeres vízivásról, főleg, ha rohangálós napunk van. Ebben segít a Hydro... pontosabban vannak kétségeink, hogy mennyire segít, de hogy a témát megutáltatja velünk, az egészen biztos. A regisztráció után az alkalmazás néhány alapadatot kér tőlünk: nem, testsúly, aktivitás – azért nem vitték túlzásba, aktív és inaktív közül lehet választani. Ezután az app gyors kalkulációt végez, amelynek az eredménye számomra meglepő volt, ugyanis a számítás szerint mindössze 1,5 liter vizet kell meginnom naponta.

Nyáron talán jól jöhet az app, ami az ivásra figyelmeztet. Forrás: Origo

Vízivási emlékeztetőt is beállíthatunk, a gyárilag felkínált verzió szerint napközben, óránként, összesen napi 9 alkalommal jelez a telefonunk, hogy ideje hidratálni. Innentől pedig csak az a dolgunk, hogy minden alkalommal, ha iszunk, jelezzük azt az appnak is. Erre viszonylag kényelmes felületet kapunk, több szemléletes ikon közül választhatjuk ki az elfogyasztott mennyiséget, ami aztán animálva toccsan bele a napunkat jelképező körbe. Kapunk még ábrákat is a napi fogyasztásainkról, illetve jelezhetjük azt, ha sportoltunk, vagy ha kánikulai nap van, ezek ugyanis megnövelik a vízigényünket. Ugyanakkor a köztudottan dehidratáló kávé- és alkoholfogyasztással nem számol az alkalmazás. Aki valóban szeretne játékosítani egy ilyen egyszerű tevékenységet, mint az ivás, szeretné, ha óránként zaklatná a telefonja, illetve minden korty víz után kedve van egy alkalmazást nyomkodni, az feltétlenül próbálja ki a Hydrot, mindenki másnak pedig ajánlott a szervezete jelzéseire hallgatnia!

Meddig főzzem?

Kezdő háziasszony koromban számtalanszor hívtam fel anyukámat olyan kétségbeesett kérdésekkel, hogy pl. mennyi ideig kell főzni a krumplit. A válasz mindannyiszor az volt, hogy ne szórakozzak, észre fogom venni, ha kész van. Az ilyen, információátadásra nem vevő édesanyák kiváltására szakosodott a Cooking times.

A faék egyszerűségű appban egy négyrózsás tűzhelyet látunk felülnézetből, és mind a négy főzőfelületen beállíthatjuk, mit főzünk. Forrás: Origo

Az app egymondatos tanácsot ad, és visszaszámol. Némi hátrányt jelent, hogy kizárólag különféle zöldségeket állíthatunk be, viszont legalább engedi a személyre szabást. Szóval, ha gyakran előfordul velünk, hogy míg egy edényben articsókát készítünk, a másikban édesburgonyát főzünk, egy harmadikban pedig spárgát, netán az elmúlt két hétben álltunk a saját lábunkra, a Cooking timest nekünk találták ki.

Minden ellenkező esetben inkább hívjuk fel anyut csevegni, míg megfő a vacsi!