Kivezeti a szöveges értékeléseket a Netflix

netflix laptop notebook
Netflix
Vágólapra másolva!
Helyette csak a hüvelykujjas értékelési rendszer marad.
Vágólapra másolva!

Az online áruházakban teljesen megszokott, hogy a vásárlók szöveges és csillagos értékeléseket hagyhatnak, ez végső soron mind az áruház, mind pedig a potenciális vásárlók számára hasznos. Éppen ezért is meglepő, hogy az online streamelő szolgáltatásokban semmilyen formában sem divat lehetővé tenni a fogyasztók számára az értékelések hagyását.

Netflix Forrás: Netflix

Ilyen cipőben jár a Netflix is: eredetileg csak csillagos rendszerben lehetett értékelni a filmeket és a sorozatokat, ezután a webes felületén lehetővé vált a szöveges értékelések írása is, végül pedig a csillagozást leváltotta a felfelé vagy lefelé tartott hüvelykujjas rendszer.

A cég most nagy csendben közölte, hogy a nagyon közeli jövőben ez az „ajánlom" vagy „nem ajánlom" szisztéma lesz a vélemény kinyilvánításának egyetlen módja: a böngészős Netflixben július 30-tól nem lehet majd értékeléseket írni,

augusztus közepétől pedig a korábban megírt vélemények sem látszanak majd többé.

A vállalat szerint a szöveges értékelések kivezetésének két oka van: egyrészt a hüvelykujjas rendszerrel az ajánlókat készítő algoritmusa kellő hatékonysággal képes megítélni a tartalmak érdekességét, másrészt pedig egyébként is nagyon kevesen használták a szöveges értékeléseket. Az utóbbi nem meglepő, hiszen csak a Netflix böngészős felületén voltak írhatóak és olvashatóak a bejegyzések, a mobilos vagy okostévés kliensprogramokban meg sem jelentek kommentek.

A netflixezők jókora tábora talán azt sem tudja, hogy lehet szöveges értékeléseket hagyni a szolgáltatásban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!