Webhelyek ezreit blokkolták már Oroszországban

windows xp kalózkodás warez
Windows XP Pirate Edition
Vágólapra másolva!
Javarészt kalóz portálokat, a keresési találatokban sem jelenhetnek meg.
Vágólapra másolva!

Oroszország egészen a közelmúltig gyakorlatilag egy kalózparadicsom volt, a hatóságok csak nagyon ritkán próbáltak kezdeni valamit a jogvédett anyagokat ingyen és bérmentve kínáló portálokkal. Az elmúlt években radikális fordulat következett be: a moszkvai bíróság és a távközlési hatóság együttes erővel letiltatják a warez webhelyek elérését, ráadásul olyan törvény is született, ami kényszeríti a keresőmotorokat a feketelistájukra tett portálok keresési találatokból való törlésére.

Windows XP Pirate Edition Forrás: Lauri Rantala / Flickr

Az orosz távközlési hatóság most elárult pár érdekességet a rendszer működéséről és eredményeiről. A Roskomnadzor szerint a jogsértő tevékenységekkel megvádolt webhelyek esetében először a moszkvai bíróságnak kell megállapítania, hogy indokolt-e a blokkolásuk, eddig 302 portál esetében határozott így a szerv.

Ezután a távközlési hatóság dolga, hogy egyrészt elrendelje a jogsértő webhelyek netszolgáltatók általi blokkolását, továbbá feketelistára tegye a blokád megkerülését lehetővé tevő tüköroldalakat és alternatív webcímeket. A hatóság a saját hatáskörében eddig 2286 ilyet tett a feketelistára.

Oroszországban jelenleg összesen 3400 olyan webcím van, amelyet nem tölthetnek be az internetezők, és nem láthatnak a keresőmotorok találati oldalain.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!