Hivatalos a Samsung Galaxy Note 9

samsung galaxy note 9 google android s pen
Samsung Galaxy Note 9
Vágólapra másolva!
Egész napos üzemidőt és kiokosított S Pent kínál a csúcsmobil.
Vágólapra másolva!

Végre hivatalosan is bemutatkozott az okostelefonos világ egyik legrosszabbul őrzött titka. A Samsung elsősorban üzletemberek szánt Galaxy Note 9 csúcsmobilja szokás szerint az elérhető legújabb technológiákat használja, azonban már jó ideje eljutottunk arra a pontra, hogy a csúcs és az abszolút csúcs hardverek között a gyakorlatban nincs feltétlenül óriási különbség. Ez meglátszik a Samsung hozzáállásán is, a cég széles ívű ígéretek helyett inkább a hétköznapok során praktikus fejlesztésekkel próbálja eladni a készüléket, még ha ettől függetlenül persze nem is maradt ki belőle a lehető legcsúcsabb processzor sem.

Samsung Galaxy Note 9 Forrás: Origo

A Samsung Galaxy Note 9 legérdekesebb tulajdonságai közül elsőként az akkut emelte ki a gyártó, a 4000 milliamperes telep „egész napos” üzemidőt biztosít, ami különösen fontos a célközönség számára. Emellett azt sem fogják zokon venni egyes vásárlók, hogy 512 GB beépített háttértárral is elérhető lesz a készülék, ráadásul a microSD-s bővíthetőség megmaradt, így akár

1 terabájt tárhellyel is sáfárkodhatnak az ügyfelek.

Mínusz pár gigabájt az operációs rendszer és előtelepített appok miatt.

A telefon kétféle kapacitású háttértárral lesz elérhető, az említett 512 gigabájtos a nagyobbik modell, a kisebbik „csak” 128 GB-os. A kettő közti további különbség, hogy az előbbibe 8 GB, míg az utóbbiba 6 GB rendszermemória került.

Samsung Galaxy Note 9 Forrás: Origo

Persze érintőceruza nélkül nincs Galaxy Note, az új modell a pletykáknak megfelelően egy minden eddiginél okosabb, már Bluetooth adatkapcsolatot használó S Pent kapott. A cég szerint az új ceruzán lévő gomb megnyomásával például szelfik és csoportképek készíthetőek, léptethetőek prezentáció közben a diák, elindítható és megállítható a videólejátszás. A cég minden saját alkalmazásában próbált funkciót találni a gombnak, a későbbiekben pedig bármelyik alkalmazás fejlesztője támogathatja az appjában az új S Pent.

Forrás: Origo

A képalkotáson sem spórolt a Samsung, az új csúcsmobilja a Galaxy S9-ben látott dupla hátlapi kamerás rendszert kapta, két 12 megapixeles szenzorral. Persze a manapság divatos, állítólagosan mesterséges intelligenciára épülő fotójavítási és jelenetoptimalizációs eljárások sem hiányoznak a Note 9 repertoárjából, ráadásul a szoftver még a technikailag rosszul sikerül fotókra (például a bemozdult képekre) is idejekorán felhívja a figyelmet.

A Note 9 árcédulája szintén nem okozott csalódást, a pletykáknak megfelelően a Samsung nagyon sok pénzt kíván elkérni a csúcstechnológiáért.

Hazánkban a telefon 128 gigás változata augusztus 24-én kerül majd piacra, méghozzá bruttó

334 900 forintos ajánlott fogyasztói áron,

bár az előrendelők akár 30 ezer forintos kedvezményt is kaphatnak. Cikkünk írásakor nem volt világos, hogy az 512 GB háttértárral szerelt Note 9 mikortól és mennyiért lesz elérhető Magyarországon.

Végül megemlítendő, hogy az eredeti pletykákkal ellentétben a Fortnite androidos változata nem teljesen exkluzív a készülékre, de augusztus 12-ig csak a Samsung erősebb mobiljain futtatható. A játék már telepíthető a Galaxy Apps áruházból.

Samsung Galaxy Note 9 specifikációk:

  • 6,4 hüvelykes és 2960×1440 pixeles Super AMOLED érintőkijelző, HDR, Gorilla Glass 5 védőüveg;
  • 6+128 GB vagy 8+512 GB memória és háttértár, akár 512 gigás microSD-vel való bővíthetőség;
  • 8 MP-es előlapi kamera;
  • 12 + 12 MP-es hátlapi kamerarendszer: az egyik szenzor változtatható rekesznyílású (F/1.5-2.4), a társa 2× optikai zoomú telefotós, optikai képstabilizáció, 4K-s videórögzítés;
  • nyolcmagos processzor, piactól függően Qualcomm Snapdragon 845 vagy Samsung Exynos 9810 lapkakészlet (hazánkban az utóbbival lesz kapható);
  • 4000 milliamperes akku, vezeték nélküli töltés, gyorstöltés;
  • Bluetooth 5.0, WiFi ac, NFC, LTE;
  • ujjlenyomat-olvasó, íriszleolvasó, arcfelismerés;
  • Bluetooth-os S Pen érintőceruza;
  • 3,5 mm-es hangkimenet, USB Type-C csatlakozó;
  • IP68 víz- és porállóság, alumínium ház;
  • Google Android 8.1;
  • Samsung DeX támogatása.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!