Ez jár a gyilkosoknak a Fallout 76-ban

fallout 76 videojáték bethesda
Fallout 76
Vágólapra másolva!
Csak kölcsönös megegyezés után érdemes párbajokba bocsátkozni.
Vágólapra másolva!

Vegyes reakciókat váltott ki a Fallout-rajongókból a sorozat legújabb részének bejelentése, hiszen a Fallout 76 tisztán egyjátékos helyett teljesen többjátékos lesz. Ettől függetlenül a Bethesda már idejekorán leszögezte, hogy nem battle royale játékot készít, pont ellenkezőleg: egymás öldöklése helyett azt szeretnék a fejlesztők, ha a játékosok közösen kalandoznának a játékvilágban.

Fallout 76 Forrás: Bethesda Game Studios

A hétvégén megrendezett QuakeCon eseményen kiderült, hogy miként is fog működni a Fallout 76-ban a játékos vs. játékos harc, ami nyilván kulcsfontosságú a kooperatív koncepció kierőszakolása érdekében.

Aki harcolni szeretne valakivel, annak rá kell lőnie a kihívott félre, a találat csak egy aprócska sebzést fog okozni. Ha a másik játékos visszalő, azzal elfogadja a párbajt, ezután mindkét játékos fegyverei teljes sebzéssel működnek majd.

Fallout 76 Forrás: Bethesda Game Studios

A játék figyelembe veszi a felek közti erőkülönbségeket: ha körülbelül azonos szintű játékosok harcolnak, akkor megadott mennyiségű tapasztalati pont és kupak (játékbeli pénz) jár a győztesnek. Viszont ha valaki egy nála jóval gyengébb játékost győz le, akkor töredékére csökken a jutalom mennyisége, míg az erősebb ellenfél legyőzéséért átlag feletti jutalom jár. A vesztes játékos később megpróbálhat revansot venni, ha pedig sikerrel jár, akkor szintén átlag feletti jutalmat kap.

No de mi van akkor, ha a másik fél nem fogadja el a kihívást?

Ilyen esetben a támadó játékos továbbra is képes eltenni láb alól az áldozatát (már ha úgy mennek a dolgok, ahogy ő azt elképzelte), azonban sem tapasztalati pontokat, sem pedig kupakokat nem kap. Ami ennél is kellemetlenebb, hogy a játék gyilkosnak fogja titulálni, és a saját kupakjaiból levont vérdíjat tűz ki a fejére.

Ezután a pályán lévő összes játékos látni fogja a világtérképen a gyilkos pozícióját, ezzel megkönnyítve az egyéni vagy csoportos levadászását.

A Fallout 76 november közepén jelenik majd meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A számítógépes változatát csak a Bethesda saját webáruházából lehet majd beszerezni, egy ideig biztosan nem lesz elérhető a Steamen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!