Nem készült el időben az Apple nagy fejlesztése

apple macos facetime
Az iOS 12 és MacOS Mojave rendszerektől kezdve akár 32 fős videocsevegésre is lehetőséget ad majd a FaceTime
Vágólapra másolva!
Csak az új iOS és macOS kiadása után válik majd elérhetővé a csoportos FaceTime.
Vágólapra másolva!

Ugyan az idén szeptemberben elérhetővé váló iOS 12 és macOS Mojave operációs rendszerek nincsenek kimondottan csordultig tömve újdonságokkal, azonban a bemutatásukkor az Apple tudott jó néhány újítással példálózni. Az egyik legérdekesebb a csoportos FaceTime volt: a szolgáltatás jelenleg csak két eszköz között támogatja a videochatet, azonban a csoportos mód bevezetésével akár 32 fős konferenciacsevegéseket is lehet majd folytatni.

Az iOS 12 és MacOS Mojave rendszerektől kezdve akár 32 fős videocsevegésre is lehetőséget ad majd a FaceTime Forrás: Apple

Eredetileg arról volt szó, hogy ez a funkció az operációs rendszerek elérhetővé válásakor rögtön a felhasználók rendelkezésére áll majd, azonban az Apple most csendben közölte, hogy tisztázatlan okból el kellett halasztani a kiadását,

csak az iOS és a macOS ősszel érkező, első nagyobb frissítésében fogja aktiválni.

A csoportos FaceTime elhalasztása vélhetően keveseknek okoz majd problémát, hiszen akiknek eddig is szükségük volt efféle funkcióra, azok már régen találtak maguknak egy megfelelő csevegőszolgáltatást, a többiek pedig meglesznek nélküle még egy-két hónapig.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!