Csodát tesz a mobilokkal az új Android?

2018.09.02. 10:07

Drámaian növelheti az akkus üzemidőt a Pie.

A stabil formában pár hete elérhetővé vált Android 9 Pie egyelőre csak néhány okostelefonra érhető el, statisztikailag még kimutathatatlan a piaci részesedése. Az új rendszer egyik említésre méltó újdonságaként az akkus üzemidő növekedését említette a Google, amelyet állítólag valamiféle mesterséges intelligenciás hókuszpókusszal ért el.

Az Android 9 Pie szobra a Google főhadiszállása előttForrás: Google

A bejelentésnek senki sem tulajdonított nagy jelentőséget, hiszen a sokkal jobb akkus üzemidő ígéretével minden egyes Android bejelentésekor előhozakodik a Google, ám a gyakorlatban eddig ritkán történt érdemi előrelépés ezen a téren.

A már Android 9 Pie-t futtató mobilok tulajdonosai szerint ezúttal más a helyzet, az új Android akkukímélő funkciói tényleg drámaian javítják az üzemidőt. Egyes reddites kommentelők után ezt az Android Central egyik írója személyesen is alá tudta támasztani, a Pie telepítése óta a Google Pixel 2 mobilja

másfél helyett három napig bírja egy töltéssel.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a bevallása szerint naponta úgy 7 órán keresztül használja aktívan a készüléket.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!